Szóval áll Hatvanpuszta, jó világ jön az állatokra. Évekig kísérhettük figyelemmel az építkezés stációit és az azt övező silány hazugságáradatot, megnyugodhatunk, megnyugodhatnak az Európai Unió polgárai, a miniszterelnöki kérdésre („Hol a pénz?”) ott a válasz Alcsútdoboz környékén…
Szabó Antal
Nemzetvezetőnk, miniszterelnökünk említést sem tett közösségi oldalán az utóbbi évek (évtizedek) legnagyobb magyar futballsikeréről. Pedig hát azon az idővonalon, ahol kis túlzással Kis Grófo prosztatavizsgálata is nemzeti trikolóros posztban tétetik közhírré.
Lassan tényleg eljutunk oda, hogy ugyanúgy, mint a Kádár-éra idején, most is csupán két párt jelöltjeire szavazhatunk az elkövetkezendő választások idején.
Géza felpattan, és úgy otthagyja a Restit, mint Kammerer a munkáját végző riportert, aztán tántorogva térdre hullik a csillogó gyöngykavicson, és belekiált a falusi éjszakába: „Egyszerre születtem Viktorral!!”
Lesznek dedikálások, hogyne! Nógrádi Tanár Úr itt lesz egész nyáron, és ő dedikál, lehet vele szelfizni, beszélgetni, de csak szigorúan a déli, szervezett, iskolai táborozó csoportok után, kábé olyan délután 1 órától
A propagandistának edzett ülőgumók mellett fejlett nyakizomzatra is szüksége van, a szüntelen bólogatáshoz, illetve biztos térérzékelésre, hogy e bólogatások közepette ne szédüljön el.
Egyre többször bámulod az üres hűtőt hó végén, tologatod benne ide-oda a csapvízzel megtöltött ásványvizes flakonokat. A helyzet elkeserítő, de az infláció ilyen: eltünteti korábbi életed.
Ment-e a Fidesz által a vidék elébb? Vörösmarty Mihály ezt is kérdezhetné, ha egy ürességtől kongó faluházban merülne gondolataiba. A válasz egyértelmű: nem ment.
A helyi kiskirályok teszik a feladatként rájuk kirótt dolgaikat: sakkban tartják polgáraikat, zsarolva őket, nyomozva utánuk, ahogyan azt jó autokrataként illik… Hogy ki csinálhat szűk egy év múlva a röhögős fejükből sírósat, azt viszont nem tudom…
Így megy mifelénk a kormányinfó. Hamis az egész, hiányzik belőle minden, ami miatt közszolgálati lehetne, hiányzik belőle az igazság, a „hús”, de megszoktuk, mert szeretjük a hamis gulyást, kellőképpen magyaros, és telíti a gyomrot. Meg az agyat…
Veszteg kellene maradnunk. Legalább azt a biztonsági garanciát ne erodáljuk folyamatosan, amelyben most vagyunk. Vagy a magyar kormány a varsói szerződésbe vágyik, KGST-gazdaságot akar újra?
Ahogyan hallhattuk a stand-upban a fellobogózott pulpitusról, következik a repülőtér, nincs megállás! Meglátjátok, lesz még nekünk NERflixünk is, Hídember-évadokkal, Elkxrtuk minisorozattal, Aranybulla reality show-val.