Ha a fiatalok sorra elmennek, ez az ország szétrohad – üzeni a diáktüntetések ikonikus szereplője. Interjú!
Nemcsak ellenzéki véleménybuborékok alkotják az ország választóközönségét, hanem sokan vannak olyanok is, akik egyszerűen rendzavarást, bohóckodást látnak a kordonbontásban és az ilyesfajta akciókban.
Aki az Orbán-rendszer ellen akar tiltakozni, a Várban megtalálja az ideális helyszínt: a kontrollt vesztett egyszemélyi hatalom fészke ma már a szimbolikus tér, nem a díszletté silányított parlamentnek otthont adó impozáns épület.
Közvélemény-kutatás vizsgálta, mit gondolnak a szavazók a helyi politikusokról.
Azt várja, hogy ítéljék el a rendőri túlkapásokat.
A „Holnap Magyarországáról” szóló konferencián vesz részt.
A hatalom magasról tesz a szimbólumokra, a gesztusokra, ezért aztán szívesen részt is vesz ebben a csiki-csukiban.
Nem gondolnám, hogy elmosódnak az ellenzéki pártok között a határok, sokkal inkább egyfajta újrarendeződést tapasztalni – mondja interjúnkban a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin.
A párt aktivistái éjszaka jártak a helyi Fidesz-központoknál.
Tompos Márton feljelentést tett, de itt nem érhet véget a történet.
Szerintem bárkinek van joga azt gondolni, hogy ma nincs fontosabb probléma annál az országban, minthogy kordonok vannak a karmelita kolostornál, vannak olyan szavazók is, akik ezzel egyetértenek. De legalább próbáljuk meg elfogadni, hogy nem csak ilyen emberek léteznek.
A párt állítása szerint nem engedték be ügyvédjüket a politikushoz.
Szerinte ez nem fér bele az unió alapértékeibe.
LMP–Momentum-vita az ellenzéki politizálás jövőjéről és törésvonalairól, akkugyártásról, EP-választásról, szimbólumokról és cselekvő politikáról. Páros interjú!
A képviselőt nyakánál fogva teperték le. A TASZ szerint túlzás volt könnygázt bevetni a Karmelita Kolostornál tüntetőkkel szemben. A rendőrség már végzett is a parancsnoki kivizsgálással.