Elfogadhatatlan, hogy az ország miniszterelnöke másként beszél itthon, mint ahogyan Brüsszelben – egyébként indokoltan – egyetért az Európai Tanács döntésnek minősülő következtetéseivel.
Orbánék gyűlölik az EU-t, és mostanra látványosan, szerelemmel szeretik Moszkvát meg a keleti despotikus rezsimeket. Van-e ennek reális értelme? A KGST-ben mikor volt vétójoga a kicsiknek? A Varsói Szerződés kinek biztosított vétójogot?
Lesz egy munkavacsora is, ahol szociáldemokrata Olaf Scholz német kancellár is ott lesz.
A miniszterelnök véleménye szerint a „liberálisok az új kommunisták”; úgy véli, amíg liberális hegemónia van, addig Magyarország nem lesz szuverén.
Kérdéses, van-e értelme az ellenzék részéről – immáron sokadjára – Putyint kárhoztatni. A 2022-es választási kampányban finoman szólva nem jött be ez a kommunikáció az ellenzék számára – de hátha most?
Orbán Viktor sohasem akarta felszámolni a kommunizmust lélektani értelemben, ez pedig önmagában árulás, méghozzá a rendszerváltás elárulása. Nyugatot ígért, de most valamilyen, számunkra ismeretlen okból mégis a keletet kínálja.
Veszprémi barátom megírta, bosszankodott aznap, mert kapott egy nem várt értesítést, megpróbált regisztrálni a zárt körű ünnepi beszédre, de már nem sikerült, mert a messzi távolból túl sokan érkeztek meg az Orbán-fanokat szállító autóbuszokkal.
Úgy tűnik, a kormány ismét meghátrált, és elengedte a játékok szervezésének évtizedes álmát.
A külföldi vendégmunkásokat nem a főváros, hanem egy magáncég alkalmazza.
A Publicus Intézet által megkérdezettek 32 százaléka szerint inkább Orbán Viktornak állt érdekében a találkozó.
Az izraeli konfliktus kapcsán csörtézett a miniszterelnök a pártelnökkel.
Megkérdezték azt is a miniszterelnöktől, hogy támogatna-e egy népszavazást a vendégmunkásokkal való együttélésről.
Így pedig marad a rendeleti kormányzás is. Az ok: Ukrajna.
Lassan, cammogósan eljön az idő, amikor választani kell: maradunk Európában, meghúzzuk magunkat a NATO védőszárnyai alatt, vagy pofázunk összevissza, és oda piszkítunk, ahonnan enni kapunk. Évek kérdése, és közös orosz–kínai–magyar hadgyakorlaton találjuk magunkat.
A történész szerint „a NER elkezdte a felkészülést egy olyan etapra, amikor szorosabbra kell fűzni a társadalom feletti ellenőrzést”.