Azt mondani egészében „az elmúlt harminckét év politikai elitjéről”, hogy „nem a politikáért, hanem a politikából, nem a nemzetért, hanem a nemzetből éltek”, több, mint tévedés: rágalom.
Koronként más név alatt és más jelszavakkal, de azok üldözik, vádolják, ölik egymást azóta is, mint akkoriban, amikor a magyar jakobinusok feje hullott a porba.
Demokratának lenni nem egyenlő azzal, hogy felkínálod magad ellenfelednek rituális politikai gyilkosság áldozatául.
Amikor a szocializmus kígyóbőrét levedlettük, mindannyian abban reménykedtünk, hogy egy „igazi demokráciában” sérthetetlenebbül tehetjük a dolgunk, és éppen, mert ebben is csalódnunk kellett, ma dühösebbek vagyunk a jelenre, mint a múltra.
Ez a generáció a rendszerváltás idején eszmélt önmagára, és egy szép, új világ ígéretébe szocializálódott bele. Mégis, a harmincadik éves érettségi találkozóra legföljebb örömtöredékek jutottak neki.
Érdemes lenne fontolóra venni az „állampolgári alapfogalmak” című tantárgy bevezetését az iskolákban, még akkor is, ha ez a tanrenden kívül történik. Ennek keretében lehetne beszélgetni a tanulókkal a demokrácia mibenlétéről.
A besúgó nemcsak a nyolcvanas évek puha diktatúrájának időszakát idézi fel, de a mai hatalmi rendszer működését is bemutatja.
Abigéllel harminc éve találkozott az első szabad augusztus 20-án, egy meggondolatlanul elvállalt soltvadkerti hakni után. Abigél a koncert után megvárta a düledező színpad mögött, mely színpadon nem Bartókot vagy Chopint játszott, hanem Roxette-et.
Ők Európa hősei. Megannyiszor taccsra tette őket a történelem, de most övék a diadal, merthogy védik a keresztény kultúrát. Templomba ugyan nem járnak, és Európáról keveset tudnak, ami nem is baj, Európának úgyis vége.
75 éve született a nemesség sorsát megpecsételő törvény, amely ma is hatályban van.
Őt nem érdekelték a trendek, a politikát lábujjhegyen kerülgető filmek. A valóság, az elhazudott haza volt az élete. Mindhalálig.
Érdekes körülmény, hogy amíg az 1989-es fejtágítóról semmi nem szivárgott ki, a mostaniról nincs olyan újság, amelyik bőségesen ne tett volna említést. Az elmúlt három évtizedben valamicskét mégiscsak változott a helyzet.
Nem velem foglalkozott, mégis a legszebb, apámmal közös emlékeim közé tartoznak ezek a szenteste-délelőttök és -délutánok, mert ekkor olyannak láttam őt, mint soha máskor: görcs nélkülinek, felszabadultnak, és talán még boldognak is. Gulyás Balázs ünnepi tárcája.
Miben különbözött a miénktől a cseh és a lengyel demokratikus átmenet? Miért vették komolyabban szomszédaink az igazságtételt, hogyan látnak bennünket napjainkban Csehországban és Lengyelországban? Interjú!
Ingo Schulze különös játékot űz legújabb – eredetileg tavaly megjelent – művében.