A klímaváltozás talán a korallzátonyokra hat már napjainkban is a leggyilkosabb módon. E térségeket a tengerek esőerdőinek is nevezik, a bennük burjánzó élővilág (egykor) határtalan sokfélesége okán. A felmelegedő és elsavasodó tengervíz azonban kifehéríti és megöli a korallállatokat, a korallzátonyokban otthonra lelő állatok és növények pedig házigazdáikkal együtt tűnnek el. Ezért is különösen örömteli dolog, hogy a korallokkal kapcsolatos szörnyű hírek tengerében most egy pozitív felfedezésről számolhatunk be.
Az óriásteknőseiről és pintyeiről híres Galápagos-szigetek térségében egy eddig ismeretlen, több ezer éves korallközösséget fedeztek fel. Tudománytörténeti távlatban nagyon is adekvát a közösség lakhelye, hiszen Charles Darwin a Beagle nevű hajón tett világkörüli utazása galápagosi állomásán csodálkozott rá legerősebben az élővilág diverzitására, és az egy ősből kiinduló szétágazó evolúcióra, amikor a különböző élőhelyekhez és tápláléktípusokhoz alkalmazkodott galápagosi pintyek csőrformáit vizsgálta.
965 kilométerre helyezkedik el a szárazföldi Ecuadortól a Galápagos-szigetek, amely az ország egy megyéjének számít. A szigeteket vulkanikus folyamatok hozták létre. A szigetcsoportot jelenleg 14 nagyobb, 6 kisebb sziget és 107 szikla alkotja.
30 napos kutatóexpedíciót indított a Charles Darwin Alapítvány az Ecuador partjai mellett lévő Galápagos-szigetek vizeire, hogy egy robot-tengeralattjáróval is megerősítsék és feltérképezzék a műholdadatok alapján felfedezett, korábban ismeretlen tenger alatti hegyeket.
2 hegyet talált a távirányítású tengeralattjáró a Galápagos környéki sziklaformációk között. De ami még szenzációsabb, hogy mindkét kiemelkedést érintetlen korallszirtek fedik, amelyek között burjánzik az élet. Az Alapítvány idén áprilisban már felfedezett egy másik korallzátonyt nem messze ettől a helytől. E felfedezések jól mutatják, hogy a tengerek mélyét szó szerint kevéssé ismerjük, mint a Mars vagy a Hold felszínét.
370-420 méteres mélység között helyezkednek el a most felfedezett korallformációk. A távirányítású tengeralattjáró lézerszkennerrel tapogatta le a tengerfeneket. A szkennelés felbontása olyan nagy, hogy még az aljzaton tartózkodó állatok is apró „kidudorodásokként” mutatkoznak az elkészült háromdimenziós térképen.
800 méter hosszú az egyik korallzátony (a területe nagyjából két focipályával egyenlő), míg a másik hossza nagyjából 250 méter. A formáció korát e vizsgálatokból nem lehet meghatározni, de a tengerbiológusok a zátonyt alkotó korallok diverzitása és kiterjedése alapján úgy gondolják, hogy a telep több ezer évvel ezelőtt kezdett kiépülni.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/45. számában jelent meg november 10-én.
