Úgy tűnik, az orkák jó bulinak tartják a vitorlások elsüllyesztését

Úgy tűnik, az orkák jó bulinak tartják a vitorlások elsüllyesztését

Képünk illusztráció (Fotó: Mike Doherty/Unsplash)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az elmúlt hónapokban különös videók tűntek fel a híroldalakon, melyekben hajókra támadó kardszárnyú delfinek láthatók. Ezekben a spanyol és portugál partoknál történt akciókban általában egy tucatnyi bálna vett részt, és úgy tűnt, mintha egymást tanítanák arra, hogyan tehetik tönkre, boríthatják fel a hajókat. A legfrissebb kutatások azonban arra a következtetésre jutottak, egyáltalán nem biztos, hogy agresszivitás áll a vitorlások elsüllyesztésének hátterében.  

A Gibraltári-szorosban él egy kardszárnyú delfin csapat, amelyik tavaly három vitorláshajót elsüllyesztett és több tucatnyi másikat megrongált. Az orkák idén májusban ismét akcióba lendültek, a támadásokat dokumentáló videók bedig bejárták a közösségi oldalakat. Csakhogy mint kiderült, a bálnák nem most vették fel ezt a különös szokást, a tudósok, halászok és a helyiek beszámolói szerint 2020 májusában kezdtek el különösen viselkedni a vízi ragadozók. Az Atlanti Orca Munkacsoportnak 2022-ből 207 interakcióról van tudomása, és csak a múlt hónapban legalább 20-at jegyeztek fel. Bár a legtöbb incidens viszonylag ártalmatlan volt, idén legalább három hajó süllyedt el. Szerencsére sérültekről nem érkeztek hírek. Úgy tűnik, hogy a Földközi-tengeren élő orkák és a hajók közötti összecsapások májusban eszkalálódtak, amikor a ragadozók kedvenc tápláléka, a kékúszójú tonhal átvonul a területen.

A legtöbb incidens úgy kezdődik, hogy az orkák gyorsan megközelítik a hajó tatját, és láthatóan a hajó kormánylapátjait igyekeznek szétharapni. Olyan esetet is feljegyeztek már, amikor a bálnák a vitorlásokhoz nyomták a fejüket és a testüket, így ütöttek lyukat a  hajók oldalán. Máskor viszont nem okoznak kárt, ehelyett a hajók keltette hullámokon lovagolnak. Deborah Giles, a seattle-i Washingtoni Egyetem munkatársa a The New Scientistnek azt nyilatkozta, hogy úgy tűnik, ez a bálnacsorda kevésbé érdeklődik a nagy, motoros hajók iránt, inkább a vitorlásokra összpontosítanak.

A hajók vegzálásában általában csak egy maroknyi bálna vesz részt, nem az egész, 39 állatból álló csapat. Jelenleg körülbelül 15 orka vállal szerepet az ütközésekben. Andrew Trites, a kanadai Brit Columbia Egyetem munkatársa úgy gondolja, ez a viselkedés valószínűleg egy egyedtől indult, majd a többiek is követték a példát. Mivel az orkák társas élőlények, képesek tanulni egymástól, ezért elképzelhető, hogy ez a viselkedés egy olyan trend, amely csak most kezd elterjedni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bálnák szándékosan veszik rá társaikat arra, hogy hajókra támadjanak. Nem adnak egymásnak indítékot, nem toboroznak társakat az akciókhoz, inkább úgy tűnik, hogy egyszerűen csak szórakoztatónak találják ezt a „játékot”.

A kutatók ugyanakkor arra számítanak, hogy ez a viselkedés nem terjed tovább más csordákra, mivel az orkacsapat étrendjében, kultúrájában, dialektusában és genetikájában is különbözik a világ más vizein élőktől, ezért nem keverednek a csordájukon kívüliekkel.

Az interneten pletykák keringenek egy White Gladis nevű orkáról, aki állítólag egy hajóval való találkozás során szenvedett el traumát – ez a feltételezés az uszonyain lévő gyógyult sérüléseken alapszik –, de nem lehet megerősíteni, hogy ezek valóban egy hajótól származnak. A legtöbb szakértő azonban nem látja bizonyítottnak, hogy White Gladis képezne ki más bálnákat a támadásokra, és azt sem, hogy a bálnatársak személyes sérüléseket kockáztatnának a bosszú érdekében.

Trites és Giles szerint valószínűbb, hogy az orkák csak szórakoznak. A bálnák nagyon intelligensek, folyamatosan fizikai kontaktusba lépnek a környezetükben lévő dolgokkal, beleértve egymást is. A vadon élő orkákról soha nem dokumentálták, hogy emberre vadásztak volna vagy embert ennének, így nem valószínű, hogy az akcióikat az élelemszerzés vágya vezérelné. Amíg a kutatók nem tudják, mi motiválja ezeket a cselekményeket, addig nehéz visszaszorítani őket. Ha az orkák a tevékenységet játéknak tekintik, akkor a menekülés csak még agresszívebb reakciót válthat ki. „Ez olyasmi, amit nekünk, embereknek kell kitalálnunk, nem a bálnákra hárítani a felelősséget” – jelentette ki Deborah Giles.