Az uniós vezetők megkönnyebbülten fellélegeztek – Orbán Viktor lemondott az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segítség megvétózásáról. A következő négy év során támogatások és kölcsönök formájában 50 milliárd euró kerül Ukrajnába. A pénzből támogatják az elpusztított infrastruktúra újjáépítését, segítenek európaivá tenni az energetikát, a mezőgazdaságot és a szállítási hálózatot, valamint lehetővé teszik a költségvetésben tervezett kiadások fedezését és az elvesztett vagyontárgyak kártérítésének kifizetését. Ez szimbolikusan is fontos gesztus – Ukrajna, és Oroszország is határozott jelzést kaptak, hogy a számos válság és belső megosztottság ellenére az Európai Unió továbbra is kész támogatni szomszédját az agresszorral szembeni harcban. De mindenekelőtt ez megmenti a több millió ukrán nyugdíjast és közalkalmazottat, akiknek a fizetése komoly veszélybe került az idén.
Az európai támogatás nélkül nem lett volna miből kifizetni a pedagógusok, hivatalnokok és az egészségügyi dolgozók fizetését. A háborús körülmények között sokan közülük erejükön felül dolgoznak, harcolva a munkaerőhiánnyal, mivel ezeknek a feminizált szakmáknak számos képviselője az ország határain kívül talált menedéket. Pedig az ő jólétük – és akaratuk az országban való maradásra – kulcsfontosságú az ukrán állam viszonylag normális működése és – ami különösen a tanárokra vonatkozik – jövője szempontjából.
Az uniós támogatás fedezi továbbá az óvóhelyek építésének költségeit is az ukrán iskolákban, ami kulcsfontosságú a háborús oktatás esélyegyenlőségében. Jelenleg az ukrán gyerekek egy részének az óráit a légiriadó alatt a földalatti helyiségekben folytatják, más részüknek viszont a megfelelő infrastruktúra hiányában távoktatásban kell tanulniuk számos megszakítással. Az európai pénzek támogatni fogják az ukrán egészségügyi szolgálatot is – fedezik többek között a több tízezer személy protézisének költségeit, akik elvesztették végtagjaikat a háború következtében.
Tekintettel a háborús prioritásokra és a gazdaság legyengülésére, az ukrán állam „civil” kiadásainak jelentős részét a nemzetközi zsebből fizetik. Ha a szövetségesek megszüntetnék ezt a támogatást, az országra a hrivnya leértékelése és az infláció hirtelen megnövekedése várna, ez káoszt és humanitárius válságot eredményezne, ami segítené Oroszországnak a front további eltolásában nyugat felé.
Az európai támogatás segíti a bennünket ettől védő ukrán katonaságot is – bár nem közvetlenül. Először is, a „civil” kiadások biztosítása lehetővé teszi az államnak, hogy az adóbevételei nagyobb részét fordítsa a szükséges fegyverekre. Másodszor, az ukrán hadsereg szokatlan mértékben a közösségi finanszírozásból él – öt ukránból négy járul hozzá a ZSU (Ukrán Fegyveres Erők) gyűjtéseihez. Ez nem lenne lehetséges, ha sokuknak a fizetéseit leállítanák.
Az Uniótól kapott 50 milliárd, négy évre elosztva, mégis határozottan kevés. A Nemzetközi Valutaalap Ukrajna szükségleteit csak a 2024. évben 42 milliárd dollárra becsüli. Ukrajna maga azt állítja, hogy a háború folytatásának minden egyes napja 100 millió dollárba kerül számára. Ezért feltétlenül szüksége van az amerikai pénzekre is. Sajnos, a megígért katonai segítség – 60 milliárd dollár fegyverek, ezen belül elsősorban lőszerek vásárlására – továbbra sem tud átjutni az izolacionista republikánusok által uralt Kongresszuson.
Brüsszelnek szüksége van egy B tervre is arra az esetre, ha ez nem sikerülne. De még ha sikerül is – már most meg kell kezdenie pótlólagos eszközök keresését Ukrajna támogatására arra az esetre, ha Donald Trump győzne az USA őszi elnökválasztásain. A kifizetésre jóváhagyott 50 milliárd euró az ugyan soknak tűnik, de ez is csak egy csepp az uniós költégvetésben – kevesebb, mint az Unió négy éves GDP 0,1 százaléka. Ez nem sok, figyelembe véve az Oroszországgal folytatott háború veszélyének nem nagy, de mégis reális esélyét. Ezenkívül, az európai asztalon továbbra is ott fekszenek a befagyasztott orosz aktívák – kb. 300 milliárd dollár. Hétfőn az Európai Unió Tanácsa megtette az első lépést annak érdekében, hogy ezt a pénzt Ukrajna rendelkezésére bocsássa.
Európának végre teljesítenie kell az egymillió tüzérségi lövedék Ukrajnának történő leszállítására tett ígéretét is – vagy saját katonai termelésének megerősítésével vagy vásárlással, például Dél-Koreától. Ezt a múlt évben kellett volna megtennie, de ezt a tervet csak egyharmadában sikerült teljesítenie. Ugyanebben az időben Oroszország állítólag kétmillió lövedéket gyártott, további egymilliót vásárolt Dél Koreától, jelentősen megnövelve előnyét ezen a téren Ukrajnával szemben.
A teljes körű háború két évében a Nyugat visszafogottan és késlekedve segített Ukrajnának. Ez nem védte meg Európát attól, hogy Oroszország ebben a háborúban részt vevő félnek tekintse, viszont hozzájárult ahhoz, hogy az agresszor, sorozatos ukrán sikerek után, átvegye a kezdeményezést a fronton. Ez a legrosszabb pillanat arra, hogy gyengeséget mutasson Oroszországgal szemben, egyidejűleg ez az utolsó pillanat a cselekvésre, mielőtt az európaiak végleg belefáradnának ebbe a háborúba.
De még ha a legrosszabb forgatókönyv nem is valósul meg, és a háború nem terjed át Ukrajna határain kívülre, az Oroszországgal szembeni megvédésének kudarca ebben a szakaszban az EU vereségét is jelentené. Tekintettel a számos válságra, amelyekkel ez az államszövetség évek óta küzd, a közös vállalkozás újabb kudarca szöggé válhat annak koporsójában.
A szerzőről: Kaja Puto (Krytyka Polityczana), Kelet-Európával, migrációval és nacionalizmussal foglalkozó újságíró-szerkesztő.
Fordítás: Małgorzata Moczulak | Voxeurop
