Vannak esetek egy ember életében – ha érdekli a haza sorsa, az emberek élete –, amikor nem hallgathat, hacsak nem az ostobák bölcsességét követi, akik állandóan csöndben vannak.
Szólni kell, amikor magukat nagyratartó tótumfaktumok olyan badarságot állítanak, mint Bokros Lajos, aki nemrég azt nyilatkozta, hogy akinek autója van, a középosztályhoz tartozik, ezért felesleges benzinárstoppal támogatni az autósokat. Engem soha nem lehetett Orbán-pártinak titulálni, magam is tudom, hogy a végtelenségig nem lehet ezt a kettős benzinárat fenntartani, mert végül majd mi, átlagpolgárok fizetjük meg – nem tudom, milyen módon és formában – ennek az árát. Az biztos hogy nem a dúsgazdag embereknek fog ez fájni. Azt viszont tudom, hogy a kormány ezzel kapcsolatos intézkedése a jelenleg is nehéz helyzetben élőknek segít, persze ebben benne van a több tízmilliós autókkal furikázó magyar épp úgy, mint a száz- vagy kétszázezer forintos csotrogányokkal közlekedő. Ez utóbbiak miért tehetősek? – kérdezem Bokrostól mint egy több mint hetven éve vidéken élő polgár, akinek van ugyan saját maga által teremtett egzisztenciája, de a megélhetése bizony nehéz, és nem furikázik luxusautóval?
Ismeri Ön egyébként a mai magyar valóságot? Egyáltalán, tisztázta-e önmagában, hogy a magyar társadalom jövedelmi viszonyokban egyre inkább szétzilálódott rétegei közül ki is a tehetős? Egyet tudok, hogy a 20-30 éves, pár százezer forintot érő autóval közlekedők bizony nem, ők az autó cseréjére anyagi helyzetük miatt nem is gondolhatnak.
Külön figyelemre méltó, hogy a partvonalról beszóló Bokros – akinek semmilyen viselt közfeladata nincs – ezen megállapítása után nem láttam, hogy szavait a mindenhez értő megmondó emberek bárhol szóvá tették volna. Talán az a magyarázat, hogy Bokros Lajos ma már nem meghatározó személy a magyar közélet viharaiban?
Egy vidéki magyar ember, aki nem az öntelt liberális értelmiségi-közgazdász fejjel, csak józan paraszti ésszel gondolkodik, lehet, többet tud értelmes gondolataival hozzáadni társadalmi-gazdasági életünk problémáinak megoldásához, mint a volt pénzügyminiszter. A józan ész talán a legkevésbé kiaknázott emberi képesség, amely sokkal megbízhatóbb útmutató, mint a nem hétköznapi dolgokból kinyert „bölcsességek”.
Mindezek ellenére nem értek egyet Montesquieu megállapításával: „Az olyan ország számára nincs remény, ahol a bankári vagy közgazdászi szakma kiemelt megbecsülésnek örvend.” Ám Európa mostani helyzete megint azt bizonyítja, hogy óriási zavar keletkezett a magánember közbeszólása, megkérdezése nélkül. És ilyenkor meg kell szólalni, hiszen „rólam is szó van” – ahogy Márai írta. Szavai most is aktuálisak.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
