A nemzetközi közösséget mélyen aggasztották Észak-Korea emberjogi jogsértései, ezért 2013-ban létrehozta az ENSZ vizsgálóbizottságát (COI). Az megállapította, hogy Észak-Korea hat területen követ el rendszeresen és széles körben súlyos emberjogi jogsértéseket: többek között (1) a gondolat-, vélemény- és vallásszabadság megsértése; (2) diszkrimináció; (3) a tartózkodási és mozgási szabadság megsértése; (4) az élelemhez való jog; (5) önkényes fogva tartás, kínzás és politikai fogolytáborok; valamint (6) emberrablás.
A megállapítások ellenére az emberjogi helyzet Észak-Koreában egyáltalán nem javult. A 2023-as észak-koreai emberjogi fehér könyv, amelyet a dél-koreai kormány először hozott nyilvánosságra 508 észak-koreai disszidens 2017 és 2022 közötti vallomása alapján, hivatalosan megerősítette, hogy még mindig gyakori az önkényes életfosztás és az emberi jogok súlyos megsértése a közhatalom részéről. Ilyenek például az azonnali kivégzések, valamint a nyilvános kivégzések a határ menti területeken lévő fogdákban. Valamint az Észak-Koreából való disszidálás után erőszakkal hazatelepített nők elleni szexuális erőszak és kényszerabortusz, sőt a 17 év alatti gyermekek letartóztatása és fogvatartása dél-koreai videós tartalmak megtekintése miatt.
Mindezek fényében az ENSZ Biztonsági Tanácsának augusztus 17-én tartott, az észak-koreai emberi jogokkal foglalkozó hivatalos ülése, melyre hat év után először került sor, igen jelentősnek mondható, és várhatóan új lendületet ad az észak-koreai emberi jogok javításáról szóló jövőbeli tárgyalásoknak, a következő okok miatt.
Először is megváltozott Kína és Oroszország álláspontja. A két ország az észak-koreai emberi jogi kérdést politikai kérdésnek minősítette, ezért 2014 és 2017 között négy egymást követő alkalommal ellenezte a találkozó megtartását. Idén azonban, mivel egyik ország sem ellenezte, a nyílt vitát azonnal, eljárási szavazás nélkül tartották meg.
Ennek számos oka lehet, de vélelmezhető, hogy Kína és Oroszország tudta, hogy lecsökkent az ő oldalukra álló országok száma. Az Egyesült Államok által bejelentett közös nyilatkozat sajtótájékoztatóján ugyanis 52 tagállam, köztük az EU is részt vett, és kifejezte szolidaritását. Másodszor: az Egyesült Államok kifejezte szilárd akaratát, hogy elszakad a „America-First” politikától, és határozottan fellép az egyetemes emberi értékeket és a nemzetközi békét értékelő globális vezető szerepében. Ez nagyon üdvözlendő, mivel az Egyesült Államok vezető szerepe feltétlenül szükséges ahhoz, hogy Észak-Korea emberjogi problémái hatékonyan javuljanak. A Biztonsági Tanácsban Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete hangsúlyozta, hogy „a tétlenség elfogadhatatlan, a nemzetközi közösségnek és a Tanácsnak továbbra is fel kell emelnie szavát ez ellen az igazságtalanság ellen”.
Harmadszor: a dél-koreai kormány, mint az észak-koreai emberjogi kérdésekben közvetlenül érdekelt fél, bizonyította szilárd elhatározását, hogy nem hagyja, hogy az észak-koreai emberjogi kérdéseket belpolitikai döntések befolyásolják. Dél-Korea alkotmánya az észak-koreai lakosokat dél-koreai állampolgároknak ismeri el, annak ellenére, hogy a két ország politikai és gazdasági rendszere eltérő.
Az észak-koreai emberjogi kérdés azért olyan súlyos és érdemel különös figyelmet, mert elválaszthatatlan az észak-koreai nukleáris problémától, amely a nemzetközi békét fenyegeti. Ezzel kapcsolatban Hwang Jun-guk, Dél-Korea ENSZ-nagykövete hangsúlyozta, hogy „az emberi jogok és a tömegpusztító fegyverek kérdése összefonódik, méghozzá nagyon is valóságos módon. A tömegpusztító fegyverekre való összpontosítás a saját nép jólétének rovására, az erőforrások elvonásával csak egy olyan országban lehetséges, ahol minden politikai ellenvéleményt elnyomnak.”
Tény, hogy az alultápláltság, a betegségek és az orvosi szolgáltatások hiánya, valamint az elhúzódó koronavírusos határblokád miatt egyre növekvő számú haláleset ellenére a Kim Dzsongun-rezsim a 2021. januárjában tartott 8. pártkongresszuson hivatalosan is bejelentette a nukleáris rakéták fejlesztésének felgyorsítását és a taktikai nukleáris fegyverek megelőző alkalmazását. Észak-Korea csak 2022-ben 42 rakétaindítást hajtott végre, ami azt jelenti, hogy 9-10 naponta indítottak egyet. Emellett a hírek szerint a hetedik nukleáris kísérlettel kapcsolatos minden technikai előkészületet befejeztek, így már csak a politikai döntés van hátra.
Kim Il-hyuk, egy fiatal észak-koreai disszidens, akit meghívtak a Biztonsági Tanács ülésére, így vallott: „egyetlen rakétára elköltött pénzből három hónapig el tudnánk tartani magunkat.” Hozzátette: „az észak-koreai kormányt ez nem érdekli, csak a hatalma fenntartásával és a propagandával foglalkozik, azzal igazolva tetteit.” Észak-Koreában az emberi jogok kizsákmányolása a rezsim fenntartása és a nukleáris rakéták kifejlesztése érdekében nemcsak belföldön történik, hanem a külföldre küldött munkavállalók esetében is. A jelentések szerint az észak-koreai munkásokat napi 16 órát meghaladó munkára kényszerítik, miközben a bérük több mint 70 százalékát vissza kell fizetniük a hatóságoknak. Emellett minden mozdulatukat észak-koreai felügyelők ellenőrzik a nap 24 órájában, és még akkor sem kaphatnak megfelelő kezelést, ha megsérülnek. Arról is érkeztek jelentések, hogy a Kínába küldött 20 év körüli fiatal nőknek nincs pénzük megfelelő egészségügyi betétet vásárolni, és a rossz higiéniai körülmények miatt nőgyógyászati betegségekben szenvednek. Mióta Kim Dzsongun 2012-ben átvette a hatalmat, a külföldre küldött munkavállalók száma rohamosan nőtt. Jelenleg Észak-Korea több mint 100 000 munkást küld a világ 40 országába, főként Kínába és Oroszországba, és ezzel évente több százmillió dollárnyi devizát keres.
Kim Dzsongun erőfeszítéseket tesz azért, hogy a nemzetközi közösség egy „normális állam” vezetőjeként tekintsen rá. Apjával, Kim Dzsongillel ellentétben, aki a „Nemzeti Védelmi Bizottság elnöke” címet használta, és kerülte a nyilvánosságot, Kim Dzsongun a hivatalos címét az „Államügyi Bizottság elnökére” változtatta, és különböző közvélemény-barát lépéseket tett. A felesége is elkíséri hivatalos eseményekre belföldön és külföldön, és újabban még kislányukat is magukkal viszik.
Kim Dzsongunnak azonban be kell látnia, hogy az emberi jogok megsértésén alapuló nukleáris fejlesztés és az általa remélt „normális állam” felé vezető út soha nem járhat kéz a kézben. Rá kell döbbennie, hogy a helyzet más, mint a nagyapja idejében, aki abban a hitben indult el a „nehéz menetelés” útján, hogy rendszere és élete hátralévő része biztosítható azáltal, hogy atomfegyverekkel rendelkezik, miközben emberek millióit éhezteti.
Én személy szerint szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy meddig lesz lehetséges elnyomni Észak-Korea fiatal generációjának, az úgynevezett „jangmadang”, vagyis piac-generációjának a vágyait, akik már nem hiszenk annyira a Baekdu vérvonal öröklölhetőségében és a dzsucse ideológia legitimitásában. Remélem, hogy minél hamarabb rájön: egy diktátor bukása belülről indul, nem pedig külső agresszióval, és ezt még azok az atomfegyverek sem tudják megakadályozni, amelyekben fanatikusan hisz. Kim Dzsongun még fiatal, és az út, hogy egy normális állam megbecsült vezetőjévé váljon, még nyitva áll, de ez nem marad így örökké.
A szerző a Hoseo Egyetem Kreatív Szabadművészeti Tanszékének tanára
