Pénz semmiért

Disznóhús nemzeti zászlócskával. Mostantól a 200 négyzetméternél nagyobb üzletek húspultjaiban zászlóval kell megjelölni a csomagolatlan sertéshús származási helyét. A cél a hazai termék vásárlásának ösztönzése lehet, amivel nincs semmi baj. Mégis abszurdnak hat a rendelkezés. Miért pont a sertéshús? De ez a legkevesebb. A G7 gazdasági portál cikke és a való élet tapasztalata szerint a pultba általában nem tesznek ki kétfélét ugyanabból a termékből, így nem igazán létezik az a verseny, amelyet a kis zászlók útjelzése döntene el. Ráadásul a származás és a levágás helye nem feltétlenül esik egybe, így előfordulhat, hogy két zászló is díszeleg a karajon. A magyar vásárló pedig – aki brit tudósok szerint az átlagosnál árérzékenyebb – nem biztos, hogy mindig mindenhol csak a hazait keresi.

Értelme tehát nem sok van az új regulának, de legalább ártani sem árt; változatlan kínálat mellett is színesebbek lesznek a húspultok. Az intézkedés hátterében az uniós szabályozás is felsejlik. Akárhogy is, egy ilyen lépés annak az aprómunkán alapuló kormányzásnak is a szimbóluma lehet, amely felé a hosszú választási szezon elmúltával a hatalom elmozdulni látszik.

Orbán Viktor január 9-én tartotta évi rendes sajtótájékoztatóját, ahol jó hírrel szolgált az eddig harcias üzenetekkel megsorozott közvéleménynek: 2022 januárjáig jegeli a kampányt, a pártpolitikai csatározásokat, az országépítés, a nyugodt kormányzás két teljes éve nyújtózkodik csábosan előttünk. Magam örök tamáskodóként szkeptikus vagyok (lásd: Újabb év a végtelenített kampány jegyében), s a miniszterelnök beszédét a neki tulajdonított útmutatást követve hallgatom: nem arra figyelek, amit mond, hanem arra, amit tesz.

Ez így persze nem teljesen pontos, hiszen a politikában a szó is tett. Mindenesetre a nyilvánosságot kapott kormányzati tervek mintha cáfolnák a főváros új vezetésének méltányos bánásmódot ígérő mondatokat. A harci tűz takaréklángra állítása egyszerűen idegen az orbáni karaktertől, ami a sajtótájékoztatón is megmutatkozott, amikor a kormánynak nem tetsző ítéleteket hozó bíróságok ellen hergelt a miniszterelnök.

A nyugodt, konszolidált kormányzás nem az ő világa. Amikor a gyilkossági kísérletért elítéltek idő előtti kiengedése miatt háborgott, kormánya jogalkotói mulasztását ismerte be. Amikor a kórházak adósságállománya miatt tette ugyanezt, csak hárította a kormányzati felelősséget. Amikor a Mátrai Erőmű Zrt. kényszerű állami megvásárlásáról beszélt, az általa kijelölt új elit (Mészáros és társai) szakmai, üzleti alkalmatlanságát ismerte be, elhallgatva a közérdeket maga alá gyűrő mohóságot, a veszteségessé vált cégből az eladás előtt magánzsebekbe kisöpört sokmilliárdos osztalékot. Orbán Viktor egyetlen olyan problémát nem jelölt meg maratoni tájékoztatóján, amelynek kezelésére ne lett volna meg minden eszköze az elmúlt tíz évben.

A miniszterelnök szerint a gyöngyöspatai szegregáció miatt hatvan gyermek után megítélt százmilliós kártérítés joggal háborítja fel a „keccsölő” magyarokat, hiszen ezt a pénzt munka nélkül kapják az érintettek. Még szerencse, hogy mindenki más megdolgozik a pénzéért ebben az országban: január 1-jével jelentősen megemelt fizetésű állami vezető, rekordlétszámú minisztériumi tisztviselő, cigányfelzárkóztatásért felelős biztos, kommunikációs tanácsadó, közbeszerzéseken taroló baráti vállalkozó… És ugyan ki sajnálja a pénzt attól, akinek a zászlós sertéshúst köszönhetjük?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/3. számában jelent meg január 17-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/3. számban? Itt megnézheti!