Dévényi István

Iksz?

Iksz?

Ahogy ránéztem a szavazási logisztikára, valami olyasmi motoszkál bennem: nemhogy ünnepről nem beszélhetünk, de a demokráciával is gond van.
Titkos Fidesz-majális

Titkos Fidesz-majális

A sör-virsli vonal azért nem figyelt be, erős balos elhajlásnak tűnhetett volna, meg a NER-ből nézve prolis is, rég túl vannak ezen a kaviáros magángéppel yachtkikötőbe utazgató unortodoxok.
Ez most tényleg más

Ez most tényleg más

A „jó öreg” fideszes emberem sopánkodik, mert már a minisztériumban is felütötte fejét a kétkedés és bizonytalanság, s a kávészünetben arról megy az óvatos folyosói suttogás, hogy ez most valami más.
Lélekzet

Lélekzet

Egyre csak kapom a szomorú történeteket. Megannyi elrontott, félrecsúszott, kisiklott élet. Megannyi ugyanazon kaptafára készült pszichothriller.
 Már a punkok is Orbán ellen

Már a punkok is Orbán ellen

Sose gondoltam volna, hogy egyszer majd a honi közélet viharának közepiben találom egykorvolt kedvenc punk együttesemet, meglepőbb ez, mint a Magyar Péter-jelenség, és lám, megtörténik mindkettő.
Az igazság meg az odaát

Az igazság meg az odaát

Ha a Varga Judit által festett kép a valóságos, akkor a bántalmazott nőt politikai okokból visszaküldték bántalmazójához, hogy tűrjön, hogy viselje el a fizikai, lelki és verbális erőszakot, mert ez most a párt érdeke. Oh, mennyire polgári, mennyire keresztény!