Hamis tanúzás miatt pénzbüntetésre ítélték a lúgos orvos titkárnőjét

Hamis tanúzás miatt pénzbüntetésre ítélték a lúgos orvos titkárnőjét

A harmadfokú ítélet kihirdetése a lúgos orvos perében 2018. július 12-én (Fotó: Lándori Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Fővárosi Nyomozó Ügyészég vádirata alapján 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a 64 éves K. Éva Etelkát, aki hamisan tanúskodott  a lúgos orvos, Bene Krisztián ügyében, és a hamis okirat elkészítésére rávette az egyik kollégáját is.

A vádirat szerint a vádlottat, egy hatvannégy éves nőt korábban, tanúként hallgattak ki a lúgos támadás ügyében. A nő vallomása azért volt nagy jelentőségű, mert alibit biztosított az orvosnak. Emellett a vádlott egy másik, szintén a kórházban dolgozó nőt rávett arra, hogy az orvos kórházban tartózkodásának idejével kapcsolatban valótlan tartalmú nyilatkozatot írjon, és azt adja át a vádlottnak. A nő a vallomását később módosította, nevezetesen, hogy tévedett az időpontot illetően, illetve visszavonta azt.

A két titkárnőt 2015-ben a lúgos támadásként elhíresült ügy áldozata, Renner Erika és jogi képviselője azután jelentették fel, hogy az iratismertetésen elolvasták a vallomásokat.

Mint ismert, Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója ellen az volt a vád, hogy otthonában megtámadta és lúgot öntött volt barátnőjére, Renner Erikára, mert a nő szakított vele. Ezért Bene Krisztiánt 11 év fegyházra ítélték jogerősen, és örökre eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától.