Márki-Zay: lehetnek olyan ellenzéki jelöltek, akiket a Fidesz meg tud venni

Márki-Zay: lehetnek olyan ellenzéki jelöltek, akiket a Fidesz meg tud venni

Márki-Zay Péter (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Még az ellenzéki előválasztás győztesei között is vannak olyanok, akiket Márki-Zay Péter szerint a Fidesz akár meg is tud venni – legalábbis erről beszélt a politikus egy facebook-os bejelentkezésében. Neveket nem mondott.

– Megpróbálunk kevés árulót bevinni a parlamentbe. A pártok néha ragaszkodnak olyan emberekhez, akiket én szívem szerint nem vinnék be. Sőt, olyan emberek is vannak, akik előválasztást nyertek és akikről én feltételezem, hogy a Fidesz meg tudja őket venni – fejtette ki Márki-Zay Péter a Facebook-on vasárnap esti online videóbeszámolójában. (Az ominózus rész a közvetítés végén, 2.05 perctől tekinthető meg.)

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjétől egy néző azt kérdezte, mit tudnak tenni az ellen, hogy kis százalékú ellenzéki győzelem esetén képviselők kilépésével megszűnjön a többség, erre válaszolt így a politikus.

Márki-Zay Péter szerint egyébként erre a problémára megoldás, hogy nagy arányban, lehetőség szerint kétharmaddal kell nyerni, mert a Fidesz harminc képviselőt már nem fog tudni átállítani. – Ha egy-két szavazattal nyerünk, szerintem a Fidesznek van titkosszolgálata, van annyi pénze, zsarolásra alkalmas információja, amivel néhány ellenzéki képviselőt át fog tudni állítani. Ettől függetlenül mind a 106 képviselő mellett kampányolni fogok és mindegyikben nagyon bízom, hogy nem fogja elárulni az ellenzéket – fogalmazott a miniszterelnök-jelölt, majd hozzátette: lehetnek olyanok is, akiket még a választások előtt lekapcsol a Fidesz. – Simán lehet, hogy valakit rabláncon fognak elvinni a hatás kedvéért. Ezt eddig megtették, minden választás előtt vittek el rabláncon baloldali politikust. Nem zárhatjuk ki, hogy most is van ilyen terv – tette hozzá, megjegyezve: fideszes körökből halott olyat, hogy ellene is lehetnek akciók.