Ujhelyi: Lenne forrás az elbocsátott Tungsram-dolgozók segítésére

Ujhelyi: Lenne forrás az elbocsátott Tungsram-dolgozók segítésére

Ujhelyi István

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Létezik olyan európai uniós forrás, amelyből segíteni tudnánk annak a sok száz, országosan 1600 embernek, akiket nehéz helyzetbe hoz a Tungsram csődje – erről beszélt az MSZP oldalán frissen kihozott videóban Ujhelyi István. Az EP-képviselő szerint az Európai Globalizációs Alap a kormány kérésére és pályázatára 85 százalékban finanszírozni tudja a dolgozók munkahelykeresését, képzését, illetve akár jövőbeli új vállalkozás indítását. – Fel nem foghatom, hogy a kormány az elmúlt években egyetlen eurocentet sem hívott le ebből az alapból – közölte a politikus. Szerinte ugyanis jóval gazdagabb országok, a német és francia kormányok is használják az alapot elbocsátási hullám esetén. A támogatást minimum kétszáz fő elbocsátása esetén lehet lehívni, itt most pedig a képviselő szerint sajnos sokkal több emberről van szó.

Ujhelyi Nagykanizsáról Brüsszelbe utazik, ahol találkozik az alapot is felügyelő Nicolas Schmit biztossal, aki „régi harcostársa”, továbbá, ha kell, a kormányzat tisztségviselőit is elkezdi hajtani a javaslatával. – Van rá forrás, ehhez kormányzati akarat, érzékenység és kormányzati program kell – mondta.

A Párbeszéd képviselője, Jámbor András a videóban arról beszélt: a Tungsram a kormány stratégiai partnere, kötöttek egy szerződést, „de úgy tűnik, ezeket a tőkével kötik, nem az emberekkel”. Szerinte pedig arra kellene irányulniuk, hogyan lehetne a dolgozóknak jobb életfeltételeket biztosítani. Az országgyűlési képviselő azt látja a Suzukitól a Dunaferrig, hogy hasonló esetekben teljesen eszköztelen a kormány, semmilyen gondolkodás nincs arról, milyen belépési pontokon lehetne segíteni a dolgozóknak.

– Lehet arra hivatkozni, hogy Magyarországon nagyon alacsony a munkanélküliség, csakhogy a Tungsramnál ötven feletti dolgozókról van szó, akik nagyon nehezen találnak már munkát – tette hozzá Jámbor András. Elmondása szerint nagyjából hetvenezer olyan ötven feletti dolgozó van az országban, akik nem találnak munkát, így kiesnek a foglalkoztatásból és nekik lényegében semmilyen segítséget nem adnak. Ezt az egész stratégiai partnerséget át kellene gondolni szerinte, „hogy ne csak arról szóljon hogyan tudjuk idehívni a német tőkét, a nyugati tőkét”.