Az OTP miatt zsarolja a kormány az EU-t

Az OTP miatt zsarolja a kormány az EU-t

Szijjártó Péter Bécsben (Forrás: Szijjártó Péter/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Két ügyben is blokkolja az uniós eljárásokat Magyarország azért, mert Ukrajna az OTP Bankot szégyenlistára helyezte. Ezt Szijjártó Péter jelentette be, miután Bécsben az osztrák külügyminiszterrel találkozott.

Szijjártó Péter bő negyedórás beszámolójában kiemelt szerep jutott az uniós szankciók és Ukrajna bírálatnak. A külügyminiszter egyetlen elmarasztaló kifejezést, megjegyzést sem tett Oroszországra, mondandója középpontjában az áll, hogy az ukránok Magyarországgal szemben ellenségesen viselkednek. Megemlítette, hogy a jelenlegi ukrán törvények alapján szeptembertől egyetlen magyar iskola sem nyithatja meg a kapuit a nemzetiségi diákok előtt. Azt is sérelmezte, hogy – kevés kivételtől eltekintve – a nemzetközi közösség nem áll ki Magyarország mellett. Meg kell jegyezni, hogy ehhez képest az EU külügyi főképviselője, a NATO főtitkára és a Velencei Bizottság is felhívta már az ukrán hatóságok figyelmét a kisebbségi oktatáshoz való jog biztosítására, s mindez uniós dokumentumokban is tetten érhető.

A magyar külügyminiszter ezen túl sérelmezte, hogy kiszivárgott iratok szerint az ukrán elnök fel akarta robbantatni a Barátság kőolajvezetéket. Úgy fogalmazott, hogy ez sérti a magyar szuverenitást, mert az Oroszországból érkező kőolaj nélkül a magyar energiaellátás nem biztosítható.

Végül és leghangsúlyosabban azt kifogásolta a külügyminiszter, hogy Ukrajna felette a háború nemzetközi szponzorainak listájára az OTP Bankot, amely lépés Szijjártó Péter szerint elfogadhatatlan és felháborító. Emiatt Magyarország két uniós döntéshozatali folyamat blokkolását jelentette be. – Az Európai Békekeretből újabb félmilliárd euró elkülönítését az ukrajnai fegyverszállításokra mindaddig nem tudjuk támogatni, mindaddig nem adunk neki zöld lámpát, ameddig az OTP ezen a bizonyos listán szerepel Ukrajnában. Ugyanez a szankciókkal is, amelyek újabb gazdasági áldozatvállalást jelentenek Európa számára. Mindaddig, amíg az ukránok az OTP-t ezen a listán szerepeltetik, addig nagyon nehéz a szankciók kapcsán arról beszélni, hogy Magyarország adjon ennek zöld utat – mondta Szijjártó Péter. Később ugyanezt így fogalmazta meg: „Mindaddig, amíg az ukránok nem veszik le az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról, addig az Európai Békekerettel és a szankciókkal kapcsolatos döntésben Magyarország nyilvánvalóan nem tud részt venni”. Sőt, azt is mondta, a kisebbségi oktatási jogok miatt – ha nem változik a magyar elvárásoknak megfelelően az ukrán szabályozás – Magyarország blokkolni fogja Ukrajna uniós csatlakozásának folyamatát.

Az Európai Békekeretből eddig hét alkalommal különítettek el alkalmanként 500 millió eurót arra, hogy a tagállamok a saját készleteikből Ukrajnának küldött fegyerszállítmányokat visszapótolhassák. A rendszer úgy működik, hogy a tagállam átadja az eszközeit az ukránoknak, majd az ezek pótlására beszerzett fegyvert, lőszert 40-50 százalékos arányban a Békekeret megtéríti. A nyolcadik 500 millió eurós bővítéshez hetekkel korábban Magyarország is támogatását adta. Annyit kért a kormány, hogy a magyar hozzájárulást (amely néhány millió eurót jelent) címkézzék meg és majd az illegális migráció elleni küzdelemben használják fel a Nyugat-Balkánon. Ezt a több kormány tudomásul is vette, ez az álláspont változott most meg.

Lapunk érdeklődésére egy magas rangú uniós tisztviselő elmondta, hogy a magyar aggodalomról értesültek és megpróbálnak megoldást találni. Ehhez arra van szükség, hogy mindegyik féllel felvegyék a kapcsolatot és tisztázzák a részleteket. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezen a bizonyos listán számos uniós cég is szerepel (általában az orosz leányvállalataik miatt), viszont eddig egyedül a magyar kormány szólalt fel valamelyik gazdasági társaság érdekében. Azt viszont a diplomata egyértelművé tette, hogy EU elsődleges szempontja annak az országnak a támogatása, amelyik egy brutális agresszióval néz szembe. Az ügyre a hétfői uniós külügyminiszteri találkozón visszatérnek.