HIRDETÉS

A koronavírus miatt a budapesti közép-európai divathetet is későbbre halasztják

Március 12-14. helyett április 24. és 26. közöttre tették át a soron következő rendezvényt.

Tömeges hiba a behajtócégnél?

Végrehajtással fenyegetőzik az Intrum Justitia, ám sokszor a jogalap sem tisztázott. Célkeresztben az egykori Telenor-ügyfelek.
Munkálatok az Alföldön (Fotó: Reuters/Balogh László)

Elvitték a földet az alföldiek elől

Intézményesített rablás: több mint „kétharmadot szereztek” a tőkeerős, baráti árverezők Bács-Kiskunban.
A Közvágóhíd helyén építendő új negyed látványterve (Fotó: Chapman Taylor)

Semmi sem állíthatja meg Orbán Viktor török barátját a Közvágóhídnál?

A védett épületek jó részét lebontják, 45 méter magas tornyokat is építenek. A műemlékvédők még próbálkoznak.
A Népszava 2019. december 27-i lapszáma, két, egész oldalas, boldog karácsonyt kívánó kormányzati hirdetéssel (Fotó: Magyar Hang)

Több mint kétmilliárdért kívánhatott boldog karácsonyt a magyar kormány

Lapunk kérésére a Kantar Média elmondta: az általa figyelt televízió csatornákon 569-szer látták ezt a reklámot, csak ez listaáron 960 millió forintba kerülhetett.
Orbán Viktor miniszterelnök (b2) beszél a magyar Európai Üzleti Tanács tagjaival folytatott megbeszélésen a Parlamentben. Mellette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (b) és Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár (b3) ül (Fotó: MTI/Beliczay László)

Varga Mihály: A kormány nem foglalkozik árfolyamkérdésekkel

A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság Európa élmezőnyében van.
Nyugdíjas nő (Fotó: Shutterstock)

Leszakadóban a nyugdíjasok

Úgy látjuk, jelenleg bőven van fedezet az emelésre. A felzárkóztatás pusztán politikai akarat kérdése – mondja a MASZSZ nyugdíjas tagozatának vezetője.

32 644 milliárd dolláron vitázik Amerika

Egy elemzőcég kiszámolta a lehetetlent, így a félidős választások előtt újra az egészségügyről beszélnek az USA-ban.
Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc a Viresol Kft. visontai búzakeményítő üzemének átadásakor 2019. február 11-én (Fotó: Facebook/Orbán Viktor)

Mészáros Lőrinc: Hát kicsoda maga, hogy engem zaklat?

„Én egy polgár vagyok, nem közszereplő, nagyon kérem, hogy fáradjon el.”
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón 2020. február 13-án (Fotó: Bodacz Péter/Magyar Hang)

Orbán Viktor: „Gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak”

A miniszterelnök 2008-ban nyilatkozott nagyon kritikusan a forintárfolyamról, a mostani történelmi mélypontról egyelőre még nem beszélt.
HIRDETÉS

Legolvasottabb

Gyereket erőszakoltak, pénzbüntetéssel megúszták

Egy 52 éves férfi vezényletével összesen hatan erőszakoltak meg egy 11 éves kislányt Romániában, de öt ügyész és négy bíró úgy gondolta, a gyerek tudott mérlegelni és beleegyezett az aktusba.