Mi kell a 21. század magyar vidékének? Hát nyilván egy jó Századvég-konferencia, az. Lesz is egy hamarosan, a kormánypártok leghivatalosabb és legfényesebbre suvickolt szócsöve, az Origo több cikket is szentelt a rendezvény beharangozásának. Mindegyiknek a szerzője fontosnak érzi, hogy kitérjen rá, hogy az utóbbi időben milyen sok ember költözött ki vidékre. Mikor ennek mozgatórugóit taglalják a szerzők, akkor rendre olyan indokokat hoznak fel, hogy azt hihetnénk, hogy a „magyar vidék” lakói azok mind Tiborcz-mellényes, pirospozsgás arcú, napfelkeltekor kelő traktor- és földtulajdonosok, akik természetesen mindannyian derék hazafiak és igazi magabíró üzletemberek, nemzetünk pillérei.
Kétségkívül léteznek ilyen Kesma- és MTVA-kompatibilisen fotózható figurák, de a „magyar vidéknek” részei az úrhatnám polgármesterek, a pályázati pénzekből élősködő vállalkozók, a pártfeladatokra utasítható, állásvesztéstől rettegő hivatalnokok, a tengődésre ítélt, hó végén aprót számolgató és az uzsorásoknak kitett közmunkások, a semmibe vett napszámosok, az állati sorban tartott csicskák is. És ha virtuálisan is, de azok a fiatalok is, akik immár sokadik éve vagy Budapesten, vagy valamelyik nyugat-európai fővárosban tartják az osztálytalálkozójukat.
De most aztán összejönnek a szakértők és olyan „komplex, óvatos megközelítéssel” folytatják majd le a „szakmai diskurzust”, hogy a végén megtalálják majd a „helyi, regionális és országos szinergiákat”. És akkor szerintük aztán lesz majd ott minden, gazdasági és társadalmi fejlődés, meg „jobb boldogulása a magyar embereknek”. Ez persze csodálatos, de hát adja magát a kérdés: miért most? Eddig mégis mi akadályozta a „vidék pártját”, hogy odafigyeljen arra, hogy mi történik a kistelepüléseken? Miért vannak még mindig tucatjával olyan falvak, ahol lemondóan beszélnek arról az emberek, hogy nálunk nincs más, csak közmunka? Hogyan lehetséges az, hogy a mai napig megoldatlan problémának számít, hogy a községekből nem tudnak bejutni a gyárakba az emberek, mert nem jár vonat, vagy busz? Mi az oka annak, hogy nem mernek belevágni faluhelyen sem a gazdálkodásba, mert olyan drága a takarmány, hogy sok helyen nem tudnak (mernek) beruházni egy kiskertnyire se belőle?
És hiába, hogy a Századvég kutatásai szerint „a válaszadók több mint felének a gondtalanság és nyugalom jutott eszébe a vidékről és a falvakról, valamivel kevesebb, mint harmaduknak pedig a boldogság és öröm, de minden ötödik válaszadó a vidékről a vidámságra gondolt spontán módon”; de én mostanában is rendre megkapom vidéki nyilatkozóimtól azt az útravalót, hogy óvatosan fogalmazzak majd, „mert hát ők ottmaradnak”. Arcuk ilyenkor általában nem gondtalan, nem nyugodt, nem boldog, nem örömteli és nem is vidám. De már csak pár nap és jön is a Századvég a szinergiákkal, meg a jobb boldogulással.
