Szokássá vált a nyilvánosságban az öngyilkosságot úgy eufemizálni: „tragikus hirtelenséggel”. Esetleg: „tragikus körülmények között”. De így hivatkoznak arra is, amikor valakit váratlan baleset ér, esetleg bűncselekmény áldozata lesz. Igaz, utóbbiaknál nem szokás a körülményeket tabusítani, szemben azzal, mikor valaki saját kezűleg vet véget az életének.
Az elmúlt évekből is több művészről tudunk (tudunk?), akik így tettek, a nyilvánosságban mégsem jelent meg ez az információ. Sokaknál fel sem merül, mert esetleg idősebbek voltak. Mintha lenne az öngyilkosságnak bevett életkora, és nem közel kilencvenéves korában lépte volna meg Márai Sándor is. Vagy nemrég Jean-Luc Godard, aki 91 évesen választotta az eutanáziát.
Többeket is szóba hozott Facebook-posztjában Závada Péter, köztük a néhány napja elhunyt nagyszerű költőt, Kabai Lórántot. Verseit olvasva másfél-két évtizede tudhatta mindenki, miféle démonokkal küzd a költő. (A Hiba nincs című kötetet ajánlom a vele ismerkedőknek, illetve a Spiegelmann Laura álnéven írt könyvet.) A depresszión túl, illetve azon belül ott volt számtalan gond a megélhetési és magánéleti problémáktól a költői életpálya nehézségéig. A testvér, Kabai Csaba is azt fejtegette az eltűnés után a Blikknek, hogy úgy tűnt, most épp kezdett egyenesbe jönni az élete.
Sajnos sejthetjük ugyanakkor, hogy a depresszió hullámvölgyei nem racionális alapon működnek, ráadásul kívülről nem is feltétlenül láthatjuk, valaki épp hogyan éli meg élete adott periódusát. Vagy épp miként térnek vissza hirtelen a sötét fellegek. Závadának igaza van, nem beszélünk eleget erről, nem figyelünk igazán egymásra, az általa említett anyagiakon túl sem. Ha tudunk is a másik gondjairól, ráhagyjuk, hogy majd megoldja magának. Van nekünk elég bajunk. Aztán mikor valami végzetes történik, tragikus hirtelenséget emlegetünk mindannyian.
Pedig közel sem olyan ez, mint amikor valakit halálra gázolnak. Az öngyilkossághoz elvezet egy út, nem a semmiből jön ez, mint a baleset vagy a szívroham. És ilyenkor jellemzően azok süllyednek még mélyebb önvádba, akik egyébként az elhunyt életében minden tőlük telhetőt megtettek.
A társadalmi közöny ellen kellene inkább dolgoznunk. Hogy ne csak akkor ismerjék meg például tömegek egy költő nevét, amikor életét veszti. A járvány idején végtelenségig elkoptatták a „vigyázzunk egymásra” frázist, sokszor komolyan sem vették, és csak azt értették mögé, hogy ne menjünk a másik közelébe. Pedig ahhoz, hogy segíteni tudjunk, nem tehetünk mást: közel kell menni.
Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot!
