Simon Balázs költészete nem adja magát könnyen az olvasónak. Sem a korai, nem csupán klasszicizáló, de egyenesen mitológiai köntösbe öltöztetett versei, sem a későbbi, jóval köznapibb témákat boncolgatók. Simon, orientalista szülők gyermekeként, maga is érdeklődött a keleti kultúrák iránt éppúgy, amilyen örömmel olvasott Wittgensteintől Thomas Mann-on át József Attiláig mindenkit. Elképesztő súlyú, közben mégis bámulatosan könnyedén kezelt tudásanyagát pedig beépítette a versekbe már első, Minerva baglyát faggatom mégis című kötetétől. Később írt aztán eposzt, megmozgatta a zsidó örökséget, ahogy görög-latin műveltségét is igyekezett minél jobban kihasználni.
Simon végtelenül komolyan vette a költészetet, nem függetlenül attól, hogy egyre inkább tudta, fogy az ideje. Már húszas évei végén sejtette, hogy a halálra kell készülnie, a fiatalon diagnosztizált agytumor miatt pedig 34 évesen, 2001-ben végül életét vesztette. Azóta két évtized telt el, posztumusz kiadták naplóregényét és utolsó verseskötetét, illetve rövid elbeszéléseit is. Összegyűjtött versei most, húsz évvel a halála után jelentek meg. Jó így egyben látni ezeket a köteteket, azok egységességét és az általuk leírt ívet.
Simon végtelenül tudatos költő volt, maximalizmusra tört már az elejétől. Emberileg eközben szélsőséges hangulatok között ingadozott, mindent száz százalékosan élt meg. Az a költő volt, aki az egyik pillanatban még Horatiust szavalt, a következőben pedig már verekedést provokált. Érdemes elolvasni Jánossy Lajosnak a kötethez írt kitűnő utószavát, benne Simon életútjának és a rá hatással levő kulturális előképeknek az elemzésével.
Ahogy érdemes a barátok, ismerősök visszaemlékezéseit is olvasgatni. Amilyen rövid idő adatott neki, olyan nagy hatással volt azokra, akik az egyetemen vagy később az irodalmi életben ismerhették. Pedig könnyen szerzett magának ellenségeket, nem köntörfalazott akkor sem, ha rossznak gondolta más szövegét. „Egy alkalommal azt javasolta az alkalmi vendégnek, egy fiatal bölcsészfiúnak, hogy hosszú prózaverséből faragjon egy négysorost. Vagy nem is, tűnődött, inkább egysorost. Amikor a fiú azt mondta, este majd dolgozik a versen, ha hazament, Balázs az ajtóra mutatott: – Most, izibe’” – idézte fel Tóth Krisztina tavaly az Alföldben.
Ez a fajta impulzív személyiség nem feltétlenül jön ki a babitsi, nemes nagy-i verseken. Az Ariónt vagy Daphniszt címbe emelő költemények nem szükségszerűen mutatják szerzőjük indulatos természetét. Vagy mégis csak visszaadnak valamit belőle? A biztos kézzel megformált sorokhoz kellett, hogy Simon mindent beleadjon, ezeket nem lehetett csak úgy, egykedvűen kiírni valakinek magából.
Alig több, mint egy évtized alatt bámulatos életmű született, amelyet nehézségénél fogva egyébként is apránként, lassan megrágva tudunk csak fogyasztani. Simon Balázs olyan hangon szólalt meg, amilyenre nemigen akad példa az elmúlt évtizedekből. Mindenképp érdemes utólag is megismerkedni vele.
Simon Balázs – Összegyűjtött versek, Jelenkor Kiadó, 2021, 4999 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2022/21. számában jelent meg, május 20-án.
