HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld Brüsszelben t...

Brüsszelben tüntet az ellenzék és Sargentini az Orbán-kormány ellen – élő közvetítésünk

HIRDETÉS

Tüntetést tartanak ma délután Brüsszelben az Orbán-kormány ellen, az Ujhelyi István-féle Radikális Európai Demokraták (RED) szervezésében. A 17 órakor a Robert Schuman téren kezdődő eseményen Ujhelyi mellett felszólalnak a RED, a Momentum, a Párbeszéd és az LMP képviselői, de szót kap Judith Sargentini, a Zöldek holland képviselője is.

HIRDETÉS

Sargentini nevéhez fűződik az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának jelentése a magyar jogállamiság helyzetéről, amely megalapozta hazánknak a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás alá vonását. Ez végső esetben hazánk uniós szavazati jogának megvonásához is vezethet.

A keddi tüntetés felhívása szerint Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral és a nemzeti együttműködés rendszerével, ezt kívánják egyértelművé tenni az Európai Unióban is. „Nem Brüsszelt kell megállítani, hanem a külpolitikai és uniós fronton is ámokfutást végző Fidesz-kormányt” – áll a felhívásban, azzal kiegészítve, hogy piros lapot mutatnának Orbánnak és „rabszolgatartó rendszerének”. Ma délutánig százan jelezték részvételi szándékukat a tüntetés Facebook-oldalán.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,469lájkolóTetszik
2,030követőKövetés
15,309feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Vadászidény – Magyar Hang-ajánló

EP-választási körkérdés, Szalai Kriszta-interjú, törökszentmiklósi riport, igazolták a kettős élelmiszer-minőséget, a Strache-ügy hatása – itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

„A Fidesz kihozta a maximumot, a DK döntő részben Dobrev Klárának köszönheti a sikerét”

Orbán Viktor számára az lesz innentől kezdve a fő kérdés, lesz e lehetőségük visszatérni a Néppártba, vagy utóbbi hajlandó lesz-e visszavenni őket – véli a Policy Agenda elemzője.