HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld 300 városban ...

300 városban követelik a cseh kormányfő lemondását

HIRDETÉS

Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelő tüntetések voltak kedd este háromszáz csehországi városban. A legtöbben Brnóban gyűltek össze, ahol hozzávetőlegesen hatezren demonstráltak, más városokban jellemzően néhány száz fős tiltakozások voltak.

HIRDETÉS

Az MTI cseh sajtóhíreken alapuló beszámolója szerint a demonstrációkat meghirdető Millió pillanat a demokráciáért nevű civil szervezet ezúttal nem tartott tiltakozást Prágában, ahol egy héttel ezelőtt becslések szerint 120 ezer ember vonult az utcákra Babis, illetve Marie Benesová igazságügyi miniszter távozását követelve. A következő tüntetést a fővárosban június 23-ára tervezik.

Nem akarják a cseh tüntetők, hogy hazájuk Magyarország sorsára jusson | Magyar Hang

Nem mindennapi jelenségnek lehetnek újabban tanúi azok, akik figyelemmel kísérik a cseh belpolitikát: miközben Prágában hétről hétre több tízezren vonulnak utcára, hogy tiltakozzanak Andrej Babis miniszterelnök gyanús üzleti ügyének eltussolása ellen, addig a kormánypártnak még a vártnál is nagyobb sikert hozott az európai parlamenti választás.

A demonstrálók egyrészt a Gólyafészek nevű szabadidőközponttal kapcsolatos ügy miatt tüntetnek, amelyben az európai uniós pénzekkel, támogatásokkal való visszaéléssel gyanúsítják a cseh kormányfőt. A rendőrség az eset kivizsgálása után áprilisban vádemelést javasolt Babis ellen.

A tüntetések másik oka pedig az, hogy az Európai Bizottság ellenőrzései alapján készült könyvvizsgálói jelentések szerint Andrej Babis politikai és vállalkozói tevékenysége összeférhetetlen. Bár Babis az Agrofert holdingot 2017 februárjában két vagyonkezelő alapba helyezte, az uniós ellenőrök szerint a kormányfő továbbra is befolyással van a –jelentős uniós támogatásokhoz is jutó – cégeket érintő döntésekre.

Babis a múlt szombaton azt nyilatkozta, Csehországban az utcai tüntetések nem fognak kormányváltáshoz vezetni. Szavai szerint “a Cseh Köztársaság nem Szlovákia, a Cseh Köztársaságban a tüntetések alapján nem fog megváltozni a kormány”, a tiltakozások pedig nélkülöznek minden alapot, mert a cseh emberek “nagyon jól” élnek.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,091lájkolóTetszik
2,182követőKövetés
15,891feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ütésállónak kell lenni – Magyar Hang-ajánló

Nyáry Krisztián-, Ürge-Vorsatz Diána- és Schmuck Erzsébet-interjú, ormánsági riport, Bige László portré, magyar közpénz a román kormánypártnál. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Újbudán önállóan állna rajthoz ősszel az LMP?

A párt kerületi szervezete nem hajlandó elfogadni a baloldal ajánlatát. Belengették a különutasságot, de azért még tárgyalnának.