Romba dől az Eiffel-torony, leomlik a Diadalív, a Louvre a földdel válik egyenlővé. Hátborzongató volt nézni, amilyen könnyedén elbántak Párizs ékköveivel gyermekkorunk popcorn-horrorjai. A percek alatt lerendezett pusztítás igyekezett érzékeltetni, hogy valóban ütött az emberiség órája. Aztán kikapcsoltuk a Támad a Marsot, és visszatértünk a valóságba, ahol ilyesmi természetesen nem történhet meg.
Hétfő este volt, amikor a nyolcszáz éves Notre-Dame majdhogynem porig égett. Alig hét óra, amikor lángra lobbant, majd éjfél, mikor már ki merték jelenteni, hogy bár a tetőszerkezet kétharmada megsemmisült, de a tűz alábbhagyott, és a katedrális megmenekülhet. Kicsivel korábban a tűzoltók és a belügyminiszter-helyettes már olyanokat mondtak: nem biztos, hogy a Notre-Dame egyáltalán túlélheti a katasztrófát.
A katasztrófát, amiről persze mindenki elsőre azt gondolta: kizárólag terrortámadás következménye lehet. Ahogy Ninive városának ősi falait az Iszlám Állam barbár hordái pusztították el néhány éve, úgy ezt a felfoghatatlan rombolást is szándékosan követhették el emberiségellenes ideológiák foglyai. Aztán mindenki megnyugodott, hogy szerencsére nem így történt. Pedig a helyzet jóval súlyosabb: a katedrálist évtizedekig hagyták lepusztulni, hogy feltehetőleg az emberi felelőtlenség következtében egy este alatt szinte a földdel váljon egyenlővé. Az értékesebb műtárgyakat remélhetőleg sikerült menteni, de odaveszhettek szobrok, oltárok, és a középkori festett üveges rózsaablakok is. Beomlott a csúcs, a lángok pedig az egyik harangtornyot is elérték.
Érkeznek a felajánlások a Notre-Dame újjáépítésre - a magyar állam és több vidéki város is segít | Magyar Hang
Tűz pusztította el a párizsi Notre-Dame székesegyház tetőszerkezetét. Este nyolc óra után ledőlt az épület felállványozott hátsó tornya. A tűzoltóknak az épület szerkezetét sikerült megmenteni. Több komoly felajánlás is érkezett a célra. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelezte: a magyar állam is segítséget nyújt. Szeged mellett immár Székesfehérvár és a Mazsihisz is felajánlást tett.
Mikor civilizációnk jelzésértékű pusztulását emlegetjük, jusson eszünkbe, hogy miféle emberi hanyagság vezethetett el idáig. A lángok egy pillanat alatt magasba csapnak, de az évente 13 millió embert vonzó gótikus épület régóta kritikus állapotban volt. Falát repedések borították, egyes részeken a leszakadás fenyegetett, és az elmúlt hónapokban leginkább csak elektromos járművekkel lehetett a környéken közlekedni. Most a hírek szerint évtizedes munka lesz helyreállítani. De ha ezt nagy időnek tartjuk, gondoljunk bele, hogy a katedrálison 1180-ban kezdtek dolgozni, és közel kétszáz évbe telt, míg befejezték.
Viszont ha a pusztító felelőtlenségről szólunk, nem mehetünk el a reményre okot adó jelek mellett sem. A Notre-Dame nem sértetlenül állt majd ezer évig: a XVIII. század végére a csúcs tartószerkezete annyira meggyengült, hogy inkább eltávolították és újraépítették azt. 1844-ben már I. Lajos Fülöp rendelte el a katedrális helyreállítását, amiben jelentős szerepe volt Victor Hugo 13 évvel korábbi regényének, A párizsi Notre-Dame-nak. Amit most érdemes felütnünk a Harmadik Könyv bevezetőjénél, hogy kétszáz év távlatából ismerjünk rá a tegnapokra. Ha akkor nem figyeltek volna oda Hugo szavaira, ma valószínűleg esélyünk sem lenne, hogy sorra tegyük ki az internetre a katedrálisnál készült fotóinkat.
Victor Hugo az eladási listák élén | Magyar Hang
Franciaországban az eladási listák élére került A párizsi Notre Dame (A Notre Dame-i toronyőr) a hétfői tűzeset után - derült ki a The Guardian cikkéből. Victor Hugo 1831-ben született klasszikusa szerda reggelre az Amazon francia bestsellerlistájának első, harmadik, ötödik, hetedik és nyolcadik helyét is elfoglalta, köszönhetően a különböző kiadásoknak.
Tanuljunk hát ma is a figyelmeztetésből: „Nem kétséges, hogy a párizsi Notre-Dame-templom még napjainkban is fenséges és nagyszerű épület. Ám ha mégoly szépen öregedett is meg, nehéz megállni, hogy ne sóhajtozzék és méltatlankodjék az ember a megszámlálhatatlan rontás és csonkítás láttán, amellyel az idő és az emberek egyaránt pusztították e becses műremeket, nem tisztelvén sem Nagy Károlyt, aki az alapkövét rakta volt le, sem Fülöp Ágostot, ki a zárókövét illesztette a helyére. Székesegyházaink agg királyának arcán minden egyes ránchoz egy-egy forradás is társul. Tempus edax, homo edacior. [Az idő falánk, az ember még falánkabb. – a szerk.] Ezt szívem szerint így fordítanám: az idő vak, az ember ostoba. Ha időnk engedné, hogy az olvasóval sorra végignézzük az ódon templomon a pusztítás minden nyomát, a legcsekélyebbnek az idő bűnrészessége bizonyulna, s a legsúlyosabbnak az embereké, kiváltképpen a szakembereké.”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/16. számában jelent meg, 2019. április 18-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/16. számban? Itt megnézheti!
