Minden eddiginél sürgetőbbé vált az észak-koreai vezetés számára, hogy élelmiszerhez jusson, mert mostanra olyan éhínség fenyeget a sokat szenvedett országban, amilyet utoljára a kilencvenes években tapasztalt a lakosság. Akkor 3 millió észak-koreai halhatott meg az élelmiszerhiány következtében, a borzalmas időszak a mai napig él az észak-koreaiak emlékezetében. A mostani helyzetet tovább súlyosbítja, hogy amíg az 1994 és 1998 közötti időszakban a Szovjetunió összeomlása miatti támogatások elapadása, illetve a sorozatos árvizek és aszályok miatt állt elő az élelmiszerhiány, ezúttal a phenjani vezetés tehető teljes mértékben felelőssé a történtekért. A koronavírus-járvány miatt ugyanis olyannyira megszigorították a határellenőrzéseket Kínával, hogy töredékére esett vissza az élelmiszer-kereskedelem, a hiányzó mennyiséget pedig a műtrágya és a megfelelő mezőgazdasági gépek hiánya miatt képtelen volt saját erőből pótolni a kommunista rezsim. A probléma mértékét mutatja, hogy most már az észak-koreai vezér, Kim Dzsongun is nyilvánosan beszélt az országot sújtó élelmiszerhiányról, amelyet – ígérete szerint – a gabonatermelés fokozásával küzdenének le. Arról viszont a Koreai Munkapárt elnöke nem beszélt, hogy ezzel párhuzamosan mindent megtesz azért, hogy a szintén nemzetközi szankciókkal sújtott Oroszországgal szorosabb kapcsolatokat építsen.
Az orosz–észak-koreai kapcsolatok természetesen nem szakadtak meg teljesen a Szovjetunió összeomlása után, illegális csatornákon továbbra is fennmaradt egyfajta együttműködés. Amikor 1998-tól enyhülés mutatkozott az észak- és dél-koreai kapcsolatokban, még az is szóba került, hogy vasúttal és cseppfolyósítottföldgáz-vezetékkel kössék össze a két országot Oroszországgal, azonban ebből a tervből végül nem lett semmi. 2017-ben aztán az akkori dél-koreai elnök, Mun Dzsein bemutatta az Új Északi Politika névre keresztelt tervezetét, amely amellett, hogy szorosabb kapcsolatokat célzott meg Észak-Koreával, Oroszország részvételével is számolt. A tervezet végül csak minimális eredményeket hozott – köszönhetően annak, hogy a kommunista rezsim újabb rakétakísérletekkel állt elő, ami alapjaiban aknázta alá a Phenjan–Szöul viszonyt.
Kim Dzsongunnak ugyanakkor az Ukrajna elleni orosz invázió újabb esélyt adott: túl azon, hogy Észak-Korea nem ítélte el Oroszország akcióját az ENSZ-ben, múlt év júliusában Phenjan még a Donyecki, illetve a Luhanszki Népköztársaságot is elismerte független államként (ezt előtte csak Oroszország és Szíria tette meg). Novemberben aztán még egy lépést tett egymás felé a két nemzetközi szankciók alatt álló ország. Ekkor indult újra a tehervonat-szállítás a Korea–Oroszország Barátsága nevű hídon, amelyet még a koronavírus-járvány kezdetén zártak le az észak-koreai hatóságok. Noha a felek ekkor azt állították, hogy csak lovakat szállítottak a vagonokban (Kim Dzsongun nagy szerelmese a lovaknak), a gyanú szerint a kommunista országból lőszereket továbbítottak Oroszországnak – cserébe azért, hogy a két szakadár ukrajnai népköztársaság elismerését élelmiszer-szállítmányokkal jutalmazta Moszkva az észak-koreaiaknak. A kiterjedt észak-koreai kapcsolatokkal bíró szöuli Daily NK szerint a kommunista rezsim azóta többféle élelmiszert és nyersanyagot kapott onnan, ráadásul Phenjan most már több kereskedelmi irodát is nyitott Oroszországban.
Az igazi előrelépést azonban az jelentené, ha a két országot infrastruktúrával is összekötnék, ami nemcsak a régóta emlegetett gázvezetéket jelentené, hanem a vasúti összeköttetés fejlesztését is. Ez a lépés pedig nem is lenne olyan nehéz, hiszen Oroszország és Kína már rendelkezik közös gázvezetékkel az észak-koreai határ közelében, így azt csak tovább kellene építeni dél felé. A jelen helyzetben ráadásul ez aligha lenne ellentétes Peking érdekeivel, ugyanis Kína ezzel nem csak a Phenjanra, hanem a Moszkvára gyakorolt befolyását is nagyban növelhetné.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/25. számában jelent meg június 23-án.
