A politikában egyszer eljön a pillanat, amikor a lustaságra és az arroganciára épített stratégia elbukik. Az AfD (Alternatíve für Deutschland; Alternatíva Németországnak) pártot illetően ez eljött – írta minapi terjedelmes esszéjében a svájci Neue Zürcher Zeitung főszerkesztője. Eric Gujer erről az AfD népszerűsége okán értekezett. A szélsőségesnek tartott párt ugyanis Németországban az ellenzéki konzervatív CDU/CSU mögött a második legnépszerűbb, még a kancellár pártját, a SPD-t is megelőzi. Ez árulkodik arról: az AfD-t illetően az ignorálás stratégiája nem bizonyult hatékonynak. A kérdés azért is vált a német közélet fontos témájává, mert jövőre a kelet-német Thüringiában, Szászországban és Brandenburgban tartományi választást tartanak, és akadnak felmérések, amelyek szerint az AfD még vezető helyen is áll ezekben.
A szerző kitért arra, hogy a jobboldali populista pártok Európa-szerte felívelő pályát futnak. Számos országban ezek a protestpártok évtizedek óta jelen vannak, gyökereik egészen a második világháború időszakára nyúlnak vissza. Németországban azonban más a helyzet. A nacionalista szervezetek csak bizonyos időszakokban tűntek fel, egyes tartományokban rövid felvillanásokra futotta tőlük, majd ismét eltűntek. A német történelem egyfajta tűzoltó készülékként működött – állapította meg Gujer. Úgy véli továbbá, hogy a német politikusoknak és az újságíróknak kevés tapasztalatuk van a jobboldali populistákról, ez vezetett rövidlátó stratégiájukhoz az AfD-t illetően. Azt feltételezik ugyanis, hogy meghatározhatják, mit lehet a nyilvános térben mondani. Ezért nagy a felháborodás, amikor ezeket a határokat mások kitolják.
Eric Gujer az AfD-jelenség gyökereit a Merkel-érára vezette vissza. A 2013-as szövetségi választáson ugyanis az, aki a fenntartható atomenergiát, Görögország eurózónából való kizárását vagy éppen a német haderő fejlesztését szorgalmazó pártra kívánt szavazni, nem talált magának pártot. „Véleménymonopólium uralkodott” – fogalmazott, ettől pedig a szövetségi parlament (Bundestag) pártjai legfeljebb árnyalatokban tértek el. – A német politikának – ahogy azt az örökös kancellár megjegyezte – nincs alternatívája. E tekintetben kevés változott – jegyezte meg a szerző.
Úgy véli azonban, hogy az egység hívei megfeledkeznek arról, hogy demokráciában egyetlen pozíciót, álláspontot sem lehet elnyomni, mert az mindig utat keres magának. Így történt ez az 1980-as években is, amikor az atomenergiáért lelkesedő SPD, CDU/CSU és a liberális FDP-vel szemben megjelent az atomenergia-ellenes Zöld mozgalom. A Zöldek felrúgták a konvenciókat, maguk által kötött pulóverben jártak a parlamentbe, gúnyolódtak a régi pártokon. Ma már ők maguk is részesei ennek a közösségnek, miközben egy új párt – az AfD – fundamentálisan helyezkedik szembe velük egy témában: a migráció kérdésében. Ám a tradicionális pártok, ahelyett hogy érdemben foglalkoznának az új kihívással, ma is ragaszkodnak ahhoz, hogy politikájuknak nincs alternatívája.
A választóknak nincs ellenére a jól képzett osztrák és svájci munkaerő bevándorlása, akik mérnökként vagy háziorvosként a németországi szakemberhiány miatt lépnek a munkaerőpiacra. De ma kevesebb európai érkezik, és általában alig akad köztük jól képzett. Afrikából és a Közel-Keletről viszont tömegesen özönlenek a migránsok az országba. Mint Gujer írja, sem a CDU – a „Welcome Culture”-párt –, sem az SPD, de a Zöldek és az FDP sem folytatott olyan politikát, amely egyértelmű különbséget tett volna a kívánt és a nem kívánt migráció között. Közhelyekkel pedig hosszú távon nem lehet szavazókat nyerni.
Eric Gujer azt látja, hogy a tradicionális erők tehetetlenül szemlélik az AfD-vel szembeni kirekesztő stratégia összeomlását. Egymást okolják az AfD népszerűsége miatt. A hárompárti koalíció például azt ígéri, hogy jobban elmagyarázzák döntéseiket a polgároknak. Gujer szerint azonban erre nincs szükség, mert az emberek megértették: ők másik opciót keresnek az alternatívahiányos politikára. Nem lehet véletlen, hogy éppen a hárompárti kormánykoalíció alatt ugrott meg az AfD népszerűsége. Ennél nagyobb egység nem képzelhető el. Úgy véli, a német politikának igazi alternatívákra és nagyobb választékra van szüksége.
Szerinte az AfD hatalomtól való távoltartásának kulcsa a CDU kezében van. A szerző cikkében több lehetőséget is felvetett. Az egyik szerint például a CDU kiszabadulhat a bevett pártok egységfrontjának szorításából, független, konzervatív-liberális erőként tüntetve fel magát. A szocdemek és a zöldek viszont már most azzal ijesztgetik az CDU-t, hogy a migrációt illetően a keményebb álláspont az AfD-nek kedvezne, merthogy az emberek az eredetit jobban értékelik. A szerző szerint viszont ennek éppen az ellenkezője történne: az elégedetlen középosztálybeli szavazók visszatérnének, ha az aggodalmaikat komolyan vennék, ha nem ráznák le azokat néhány közhellyel. Merthogy ők a jobboldali populistákra szükségmegoldásként tekintenek, nem politikai otthonként.
Minden irányváltáshoz bátorság kell, ám ez az, aminek a Merkel-érától még mindig másnapos CDU továbbra is híján van – írta a tekintélyes svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung főszerkesztője.
