Nem az a meglepő, hogy ez a beruházás megvalósult, az igazi sokk az, hogy ilyen borzalmas lett – írta New York legújabb látványosságáról, a Hudson folyó partján épülő Hudson Yards projektről Oliver Wainwright, a brit The Guardian építészkritikusa. Az Egyesült Államok történetének legnagyobb és legdrágább magán ingatlan-beruházása lelkesen gyűjti a kritikusokat, a kezdetben csak feleslegesnek és túlárazottnak tartott városrészre ma már horrorként hivatkoznak, amely tovább mélyíti a szakadékot az alacsonyabb jövedelműek és a felső tízezer között. Holott a projekt egy lerobbant városrész felvirágoztatásának szándékával indult. A terv azonban olyan jól sikerült, hogy egyes vélemények szerint a végeredmény lassan tönkreteszi a környéket, és talán az egész várost.
A kétezres évek elején Chelsea városrész meglehetősen vegyes
képet mutatott, és semmiképpen sem számított Manhattan legelőkelőbb
környékének. Különösen igaz volt ez a High Line, vagyis az egykori magasvasút
pályája mentén futó utcákra. Marc Levin amerikai rendező Class Divide címmel
forgatott dokumentumfilmet a negyed életéről, és a megszólaltatott helyi
lakosok közül több is vadnyugatként jellemezte Chelsea nyugati részének tíz
évvel ezelőtti mindennapjait. Ezt az állapotot igyekezett megváltoztatni a High
Line Barátai elnevezésű non-profit szervezet, az volt a tervük, hogy parkká
alakítják a 80-as évektől funkciótlanul, elhagyottan álló vasúti pályát. Bár az
önkormányzat az ingatlanfejlesztő-lobbi hatására eltökélt volt a céltalanul
kígyózó vonal lebontásában, hosszú küzdelem után végül a civilek
győzedelmeskedtek, és 2006 áprilisában elindult a beruházás.
A park építése széles körű szakmai összefogással indult: két világhírű tájépítész, a New York-i James Corner és a holland Piet Oudolf a szintén nagyon magasan jegyzet építészirodával, a Diller Scofidio + Renfóval közösen álmodta meg a síneket felváltó zöldterületet. Utóbbi iroda számunkra immár Budapest kapcsán is ismerős lehet, ők tervezik ugyanis a Közlekedési Múzeum új, az egykori Északi Járműjavító helyén kialakítandó épületét. 2009-ben, három évvel a sínek felszedését követően nyílt meg a park első szakasza, két évvel később a második, 2014-ben pedig az egykori vonal teljes hosszában átadta magát a természetnek. Egy nyúlfarknyi kiszögellés átalakítása jelentette a negyedik fázist. Ezt a Sarkantyúnak nevezett szakaszt az eredeti tervek szerint már tavaly átadták volna, ám a határidő előbb idén áprilisra, majd júniusra változott.
Lebegő pályaudvar lesz az új Közlekedési Múzeum | Magyar HangAz elsőre az önkormányzat és a növénnyel borított
vasszerkezetek helyett üres telkekre vágyó befektetők által
kivitelezhetetlennek tartott ötlet valószínűtlen sikert aratott. A High Line
New York egyik leglátogatottabb és legtöbbet fotózott látványosságává vált. Már
az első szakasz gyorsan szenzációvá vált, a harmadik átadásakor több mint 5
millió turista kereste fel a parkot évente, ez a szám pedig mára csaknem
megduplázódott. A számítások szerint a revitalizált egykori vasúti pálya több
mint egymilliárd dollárral (285 milliárd forint) járul hozzá New York
elkövetkező húsz évének költségvetéséhez.
Elsöprő sikernek gondolhatnánk a projektet, a megálmodói azonban más véleményen vannak. – Ebből a közösségből jöttünk, és tenni akartunk valamit a negyedért, de végül is kudarcot vallottunk – fogalmazott a High Line egyik ötletgazdája, Robert Hammond a CityLab urbanisztikai magazinnak az év elején. Hangsúlyozta, ha elölről kezdhetné, egészen másként fogna hozzá az elhagyott terület felvirágoztatásához. A parktól ugyanis Nyugat-Chelsea szociális problémáinak megoldását várták: a környezet élhetőbbé tételét, a környék revitalizálását, és végső soron a leszakadt osztályok felzárkóztatását. A High Line azonban éppen ellenkező eredményt ért el, a milliárdos beruházások játszóterévé változtatta Manhattan sokáig mellőzött szegletét.
Több befektető már az induláskor a park mellé állt, jó
érzékkel megsejtve a zöldterületben rejlő lehetőségeket, ám arra valószínűleg
senki sem számított, hogy a High Line igazi pénzmágnessé teszi a környéket. Az
egykori vasúti pálya szenzációs feltámasztásából senki sem akart kimaradni,
egyre-másra épültek fel a hotelek, üzletek a park mentén, 2015-ben a Whitney
Múzeum is a High Line mellet nyitotta meg új épületét. A gyorsan jött hírnév az
ingatlanárakat sem hagyta érintetlenül. Bár a park megálmodói a helyi közösség
életét szerették volna felrázni, a célközönség könnyen kiszorulhat Chelsea-ből,
a sokszorosára emelkedett bérleti díjak lassan elűzik mindazokat, akiknek a
High Line eredetileg épült.
Marc Levin már említett dokumentumfilmje is erre az
ellentmondásra fókuszálva mutatja be a negyed valószínűtlen kontrasztjait. A legmagasabb
jövedelműek számára frissen alapított magániskolát és a vele szemben, az utca
túloldalán álló szociális bérházakat; a luxusgalériákat és a kilátástalan
helyzetben lévő, bejelentés és egészségügyi biztosítás nélkül gályázó
bevándorlókat; a sokmillió dolláros penthouse lakásokat és az azok ablakából
látható játszótereket, sportpályákat, ahol a nincstelenség és a szegénység
határán egyensúlyozó családok gyermekei játszanak. Ez persze sokak szerint
csupán átmeneti állapot, és a Hudson partja hamarosan homogén képet mutat majd,
a High Line körüli felhajtásnak köszönhetően egy „luxusgettó” épül majd New
York szívében.
A Hudson Yards a szakmai és civil félelmek szerint
drasztikusan átalakítja majd az Egyesült Államok legnagyobb városának
arculatát. A kétlépcsős beruházás első állomását idén március 15-én adták át, a
teljes befejezés a tervek szerint 2024-re várható. A húszmilliárd dollárt (5700
milliárd forint) is meghaladó költségvetésből, a több mint 11 hektáros
területen eddig féltucat toronyház, bevásárló- és szórakoztató központ, a Shed
névre hallgató kulturális központ, valamint a Vessel, egy 16 emeletes, kaptárra
emlékeztető kilátó épült fel. Mind közül talán utóbbi keltette a legnagyobb
hullámokat szakmai és kritikai körökben. A Fortune magazin 2016-ba arról írt, a
Vessel lehet Manhattan válasza az Eiffel-toronyra, később azonban kevésbé vonzó
párhuzamok születtek: szemetes kosár, gigantikus gyros, Rorschach-teszt,
Escher-lépcső, 150 millió dolláros lépcső a semmibe. A legfőbb kritika azonban
nem a formáját, inkább a tartalmát érintette, egészen pontosan az üzenetét. A
New York Times cikke szerint valódi közösségi terek helyett a műalkotás és a
kilátó funkciói között ingadozó építmény zárt rendszert hoz létre, amely a
lakosság nagy részét kirekeszti a városrészből.
Ennek megfelelően a Hudson Yards sokak szemében nem egyéb, mint a szupergazdagok a város többi részétől gondosan elválasztott játszótere, amely veszélyes példát mutathat a jövő befektetői számára. A március 15-én átadott toronyházak máris megteltek, olyan óriáscégek nyitottak irodát az épületekben, mint az SAP, a L’Oreal, a Wells Fargo, de nem maradhatnak el a meghatározó divatcégek sem, a Dior, a Gucci és társaik, valamint a luxuséttermek sem. A vezető technológiai cégek – a Google, a Facebook és a Twitter – azonban nem mutattak érdeklődést, ami nem meglepő, hiszen, ahogy a New York Times cikke fogalmaz, az üveg- és fémparadicsom aligha találkozik a Szilícium-völgy urainak ízlésével. Ez pedig a lap szerint sokat elárul a gigantikus projektről, amely évtizedekkel ezelőtti gazdasági és városfejlesztési eszmék alapján igyekszik átalakítani New York látképét.
A bőséges kritika mellett azért támogatói is akadnak a beruházásnak. A Hudson Yards védelmezői szerint a projekt nem csupán egy elhanyagolt negyed, használaton kívüli rozsdaövezetének feltámasztása, de a 2001. szeptember 11-i terrortámadásból újjászülető város legfényesebb szimbóluma is. Nem mellékesen pedig hatalmas bevételt hoz New York számára.
Akármelyik érvelést is fogadjuk el, a High Line park eredeti tervei felől nézve a Hudson Yards cinikus gesztusnak tűnhet. A vagyoni különbségek okozta társadalmi feszültség enyhítése volt a cél, az eredmény pedig – ahogy arra a The Guardian cikke felhívja a figyelmet – egy láthatatlan falakkal körbevett luxusnegyed, ahol 800 dollár (230 ezer forint) egy hajvágás, és 30 millió dollárt (8,5 milliárd forint) kérnek egy lakásért. A gigantikus beruházás éppen ezért mutat túl a szűk környezetén, és szolgálhat elrettentő példaként minden város számára, amely új funkcióval igyekszik felruházni egy területet, legyen az elhagyott vasúti pályából kialakított zöldterület, vagy városi parkban épített múzeumi negyed. A High Line megálmodói a kudarcokból okulva ma már tanácsadói szolgáltatást biztosítva igyekeznek segíteni a magasvasút revitalizálásához hasonlóan hasonlóan kreatív és ambiciózus tervek kidolgozásában, nehogy egy újabb Hudson Yards szülessen valahol a világban.
