Bayer Zsolt bele sem nézett a Való Világba, beérte azzal, hogy elolvassa a 444 idei évadról szóló cikkét, és ezzel kétszeres szenvedést vállalt: egyrészt kattintást generált azoknak, akik szerinte „ennek a világnak a legnagyobb szerelmesei és fenntartói”, továbbá szembesült azzal, hogy a Nyugat haldoklik, akárcsak az európai kultúra – állítása szerint ennek egyik botrányos és nyilvánvaló tünete az épp sugárzott reality szereplőinek lelki üressége, céltalan, állatias létezése. A Joseph Goebbels-életműdíjas szerző írásának végén Konrad Lorenzet, a híres osztrák zoológust és közgondolkodót idézi, aki 1973-ban arra a következtetésre jutott, hogy a lázadó nyugati ifjúság elzüllése, amely az általa ostorozott nemzedéket, vagyis Bayer Zsoltot és kortársait szociálparazitává teszi, részben genetikai eredetű. Bayer Zsolt legvégül megvonja a VV-jelenség kulturális mérlegét. „Azóta is eltelt éppen ötven év. S maradt a Való Világ. VVTeminekvagyavilágon és VVSokkaljobblennehanemélnél üzekedik. És nézik. A Kárhogymegszülettél testvéri rend tagjai. Idézhetnék nekik Kosztolányit vagy Verlaine-t, de minek? Nincsen már emberhez méltó gondjuk, semennyi. Ideje, hogy csináljunk nekik. Talán még nem késő.”
Bayer Zsoltnak igaza van: a történelem örvényében forgó, levegőért kapkodó embernek az egyetemes kultúra valóban mentőöv. Nekem Bayer Zsolt morális-intellektuális kifakadását olvasva Czakó Gábor és Banga Gábor dobott mentőövet az 1988-ban megjelent Hetvenhét magyar rémmese című kötet képében, amelyben felelevenítik a régi anekdotát Komlós Jánosról, a Mikroszkóp Színpad alapító igazgatójáról, aki Kádár országlásának idején a Fészek Klubban az ötvenes évek rettenetes közállapotairól és a csengőfrászról mesélt a körülötte ájuldozó fiatal színészeknek, mondván, soha nem lehetett tudni, melyik percben csengetnek be az emberhez, és viszik el a fekete autóval talán örökre, amikor a szomszédos asztalnál ülő Latinovits Zoltán odaszólt: „De hát te csengettél, Komlós János!” – a nagy hatalmú direktor ugyanis elfelejtette hallgatóságának megemlíteni, hogy az ötvenes években maga is az ÁVH kihallgatótisztje volt.
Akkor most szólok én, Zsolt. Haldoklik a Nyugat meg az évezredes európai kultúra? Agóniájában egyesek nem átallják ágyát körülállva a maradék vérét is elszívni, aztán meg úgy tenni, mintha nem profitálnának a végzetéből, nem a halálát siettetnék, hanem a megmentő szerepében tetszelegnek? Zsolt, ebben az országban kevesen tettek és tesznek annyit a nyugati civilizáció végső kiirtásáért a magyar lelkekből, amennyit te tettél és teszel. Még a Való Világ sincs egy ligában veled: nincs az a mennyiségű strici és prosti a képernyőn, aki a tiéddel felérő károkozásra képes. Te kéred számon a reality show kultúraromboló hatását, miközben annak előállítóinál ezerszer hatalmasabb és erősebb kreatív producerként eteted táborod legelvadultabbjait, békemenetelő nemzeti radikális százezreket napi gyűlölnivalóval Európáról és Amerikáról, mindenkiről és bárkiről, akire csak a kurzusod, a pártod meg a kormányod szennyvizét átcsatornázhatod? A közgyűlölet helytartójaként újabb és újabb ellenségeket kreálsz, hazudozol tekintet nélkül Istenre és emberre, racionalitásra és erkölcsre, igazságra és irgalomra – mindenre, ami nagyobbá, gazdagabbá, humánusabbá, élhetőbbé teszi ezt a civilizációt, és példának most már leplezetlenül Vlagyimir Putyin Oroszországát állítod.
Ki árt itt többet Kosztolányi és Verlaine szellemének: VVAkárki, aki a péniszéről értekezik, vagy te, Zsolt, aki nap mint nap listákat állítasz össze azokról, akiket szebb időkben a taknyukon meg a vérükön rángattak, és nyakig földbe ástak az orgoványi erdőben? Ki az, akinek évtizedes publicisztikai módszertana a nyílt erőszak kilátásba helyezése, a háborús idők gyors és vitamentes megoldásai iránti leplezetlen nosztalgia meg a daliás és véres napok elmúlta felett előadott bánatos merengés? Ki állna itt karmesteri pálcával az első sorban, ha egy nap tényleg elszabadulnának az indulatok? Vezércikkben követelnéd – ahogy az elborult elméjű Révai József 1956-ban –, hogy „lövetni, lövetni!”, mert nincs az a nyugati érték, akár szabadság, akár népakarat, akár függetlenség, ami többet érne neked, mint a kurzusod meg a vezéred pillanatnyi érdeke. Te tényleg így védelmezed a nyugati civilizációt, hogy VVTeminekvagyavilágonról és VVSokkaljobblennehanemélnélről meg a Kárhogymegszülettél testvéri rendről értekezel? Hát nem hallottál arról, hogy minden élet értékes? Mit is védelmezel te, Zsolt: a kereszténységet vagy a pogányságot?
Amúgy nem kevés igazság van abban, amit a Való Világról írsz, azt viszont nem veszed észre, vagy inkább tudomásul, hogy rég eljátszottad a jogodat ehhez a panaszkodáshoz, mert a VV producerei hozzád járhatnának továbbképzésre cinizmus és romlottság szakirányon, hogy a jelenleginél is jobban elaljasodjanak. Arról nem is szólva, hogy olyasvalakivel kapcsolatban, akinek a két, huszonöt éve lelkeket mérgező szennyvízcsatorna közül valahogy mindig és csakis az RTL műsora fáj, jogosan vetődik fel, hogy nem is a kereskedelmi tévézéssel van baja. Különös, hogy a nagyon bátor és civilizációs normáiban mélyen megbotránkozott Bayer Zsolt valahogy nem veszi magának a bátorságot a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló TV2 műsorainak bírálatához. Nos, arra kérlek, Zsolt, hogy ne járasd le személyeddel a médiakritikát Magyarországon, mert sokan élünk itt – újságírók és újságolvasók egyaránt –, akiknek ez a műfaj sokat jelent.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/50. számában jelent meg december 9-én.
