Kocsis Máté egy igazi lúzer – vonhatnám le a következtetést a magyar junior férfi kézilabda-válogatott világbajnoki szerepléséből. Amíg a Fidesz frakcióvezetője állt a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) élén, a férfi szakág kudarcot kudarcra halmozott, a távozása azonban láthatóan felszabadítóan hatott a játékosokra. Alig tette ki a lábát a politikus a szövetség székházából, a játékosok máris szállították a világraszóló diadalt. Ez persze nemcsak a központi propagandára hajazó demagógia miatt hamis állítás, de még a célt is alaposan eltéveszteném, így maradjunk annyiban, hogy úgy tűnik, tévedtem.
Tévedtem a magyar kézilabda jövőjével kapcsolatban, így megkövetem az utánpótlásképzés irányítóit és az MKSZ-t egyaránt. Lassan érett be a munkájuk, de egy évtized alatt csak felépítettek egy nemzetközi szinten is ütőképes férfi csapatot, amely magabiztosan menetelve a döntőig, ezüstérmet nyert a junior világbajnokságon (a házigazda németek állították meg az együttest), erre pedig 46 éve, az első korosztályos torna óta nem volt példa.
Mint arról a Magyar Hangban is többször írtunk, éppen tíz éve helyezték új alapokra a kézilabdázást itthon. Mocsai Lajos 2013-ban vette át a hazai tehetséggondozás irányítását, az ő szakmai felügyeletével hozták létre a Nemzeti Kézilabda Akadémiát (NEKA), amelynek legfőbb céljaként a sikeres utánpótlás-nevelést jelölték meg. A címekkel azóta alaposan elhalmozott szakember – aki a NER egyik legfőbb sportfunkcionáriusa lett – edzőként nyert Európa-bajnoki címet, olimpiai és világbajnoki ezüstöt, és klubszinten is jelentős eredményeket mutathat fel, az utánpótlással azonban meggyűlt a baja.
Hiába áramlott több száz milliárd forint a kézilabdába, nem jöttek az eredmények. Vagy ha jöttek is, hosszú távon mindig kiderült, hogy nem sokra megyünk egy-egy sikerrel. A női szakág a juniorok között szállította az aranyérmeket, ahogy azonban a fiatal játékosok bekerültek a felnőttválogatottba, hirtelen mintha elpárolgott volna belőlük a játék szeretete és a győzni akarás. A férfiaknál még siralmasabb volt a kép, hiszen ott már a fiatalok is betliztek.
Számos magyarázatot adhattunk a kudarcra, ezek közül alighanem a hazai klubok sikerkényszere tűnt a leghitelesebbnek. A fiatalok felkarolásánál ugyanis sokkal fontosabb, hogy a NER oligarchái által a sportágba pumpált pénz megtérüljön: jönnek a világsztár légiósok, miközben a hazai tehetségek a kispadra vagy külföldre kényszerülnek. Ennek eredményét láttuk eddig a kiábrándító szereplésben: a bőkezű mecenatúra kontraproduktív rendszert hozott létre. Minél nagyobb volt a támogatás, annál gyengébben teljesítettek a válogatottak (és az elmúlt években már a klubok sem hozták a korábbi szintet).
Hogy mi változott, csak találgathatjuk, az azonban biztos, hogy az immár Ilyés Ferenc egykori kiváló kézilabdázó által vezetett szövetség munkáját felértékeli ez a siker, valódi változásról azonban csak akkor beszélhetünk, ha a fiatalokból sikerül eredményes felnőttcsapatot építeni. Itt lenne az ideje, nem volt olcsó mulatság az elmúlt 13 év, sok (köz) pénzünk ment el a kézilabdára (is), és ha már az oktatásra és az egészségügyre nem telik, legalább a fotelben szurkolva átélhessük a nemzeti egység diadalát. És koccinthassunk Kocsis Máté egészségére.
Olvasna még Ficsor Benedektől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/27. számában jelent meg július 7-én.
