Ha a Fidesz ismét győz 2022-ben, fiatal generációk sorának az lesz az alaptapasztalata, hogy ebben az országban gyakorlatilag senki más nem lehet hatalmon, csak Orbán Viktor.
Pápay György
Hiába mondhatjuk, hogy a 2022-es választás egyik legfőbb tétje hazánk uniós jövője, ettől még ez a kérdés nem fogja érdemben befolyásolni a választás eredményét.
Aki az ellenzék megújulásáért és különösen a régi baloldal pártjainak háttérbe szorításáért kardoskodik, annak közvetlenül a 2018-as választás után kellett volna ennek hangot adnia.
Ennél leplezetlenebbül aligha mutatkozhatott volna meg, hogy a Fidesz politikája tényleg nem épül semmi másra, mint a konfliktusok öncélú gerjesztésére.
Az orbáni külpolitika elsősorban a miniszterelnök személyes mozgásterét növeli – legalábbis ideig-óráig –, nem pedig az országét.
Mintha a miniszterelnök környezetében is úgy éreznék: egészségügyi és gazdasági válsághelyzet ide vagy oda, most nem a korszakos államférfit, hanem a nép egyszerű fiát kell előtérbe tolni.
Az ügynökkérdés kezelése egyfajta tükröt tart a rendszerváltás utáni kormányzó elit elé, rámutatva a közös, az idő előrehaladtával egyre inkább jóvátehetetlen mulasztásra.
A rendszerváltás ígérete, amely mondhatni kötelező elvárás az ellenzék felé a saját szavazóik részéről, egyúttal további növekedésük egyik legkomolyabb korlátja lehet a Fidesszel való fej fej melletti versenyben.
A (kormánytól) független média nagyon is kétélű fegyver: kormánypárti és ellenzéki politikusokon egyaránt sebeket tud ejteni.
Az, hogy egyes pártok között megállapodások köttetnek, egyáltalán nem rossz hír a kormányváltásban bízó szavazók számára. De ez még nem ad választ a legfontosabb kérdésre.
A kormányzati nyitással párhuzamosan az ellenzéknek is nyitnia kellene, méghozzá a lecsúszástól tartó bizonytalan szavazók felé.
A Fidesz rég adott ilyen magas labdát az ellenzéki pártoknak, amit egy következetesen végigvitt közös stratégia mentén egyáltalán nem volna lehetetlen leütniük.