Személye a baloldaliak jelentős részét, a mérsékelt liberálisokat és a polgári-konzervatív oldal szavazóit is integrálni tudja.
Péter Tamás
Az csak kemény autokráciákra és diktatúrákra jellemző, hogy gyártásukat és terjesztésüket maga a regnáló hatalom végzi, mégpedig az adófizetők pénzéből származó állami forrásokból.
Bár Orbánék nagy erőkkel igyekeznek kereszténynek beállítani magukat, a törekvés kissé álságos, mivel tudvalevő, hogy a kereszténységhez tartozik egy erkölcsi mérce és egy értékrend is.
A választásokig hátralévő időszakban folytatódni fog a kreált ellenségképek elleni látszatküzdelem, emellett a Fidesz keményen ráfekszik a pénzosztásra és a szavazatvásárlásra is.
A mélyállam építéséhez kiváló eszköz a Gramsci által tollba mondott kultúrharc metodikája, illetve a célok megvalósítását segítő felsőoktatási intézmények alapítványi einstandolása.
Az orbánista média azonnal ráharapott a témára, nem hagyva kétséget afelől, hogy ők nem a humanitárius katasztrófa, hanem a gyűlöletkeltés oldaláról fognak közelíteni a kérdéshez, hagyományaikhoz hűen.
Ezek a játszmák valójában a hatalomról és a szuverenitásról, a miniszterelnök saját hatalmáról és önmaga szuverénné tételéről szólnak.
Úgy tűnik, az Orbán-kabinetet váratlanul érte a botrány kirobbanása, hiszen egyelőre nincs egységes narratívájuk, a politikai napirend uralásának elsőbbségét is elvesztették.
A sajtószabadságnak nem az az ismérve, hogy egy országban a hatalom kegyéből megjelenhetnek a kormánnyal és politikájával szemben kritikus lapok is.
Vajon miért vált ki ilyen indulatokat a pályán történő térdepelés?
Miért osztották a győztes hatalmak a bűnbak szerepét Magyarországra az első világháborút követően? Létezik-e valamilyen megoldás a nemzeti trauma orvoslására?
Milyen módszerekkel hajlítja meg a valóságot Orbán Viktor és hatalmi gépezete, átformálva a súlyos egészségügyi-gazdasági krízist belpolitikai küzdelemmé?