HIRDETÉS

György Zsombor

A Magyar Hang alapító főszerkesztője. Aktív pályáját 2002-ben kezdte a Magyar Nemzetnél, ahol 2015-től lapszerkesztő és a hétvégi Magazin társszerkesztője volt, 2017-től pedig az újság főszerkesztő-helyettese. Több éven át dolgozott emellett a Hír Tv hírháttér-műsorainak felelős szerkesztőjeként, műsort vezetett a Lánchíd Rádióban. Újságíróként főként a társadalmi konfliktusokkal és a válságövezetekkel foglalkozik.

A szerző cikkei

A Hableány kiemelése képekben

Hajnali ötkor kezdődött kedden a Hableány kiemelése, körülbelül délután fél kettőre sikerült átemelni arra az uszályra, ami aztán a csepeli kikötőbe szállította. A Magyar Hang végig a helyszínről tudósított.

Török Gábor: Ha egyszer Orbán varázsa elvész…

A szavazók azokat büntették az EP-választáson, akiknek nem volt azonosítható vezetőjük, egyértelmű identitásuk, érthető mondanivalójuk – mondja a politológus. Interjú!

EP-választási körinterjú a véghajrában – kicsit másként

Az Európai Ügyészség, a nyelvtanulás, az álhírek és a jogállamiság mellett szóba került a disznóvágás, az avarégetés, a kórházi menü és az irodalom is.

Egerek és emberek

A patkánytéma érezhető károkat tudott volna okozni a hatalomnak. Bangóné és pártja viszont elérte, hogy a botrányból mégis újra a Fidesz profitáljon.

Gy-emberek

Náray-Szabó Gábor szavaival a gyávaság mellett a teljes érték- és irányvesztés a fő probléma. Professzortársai számára itt a lehetőség, hogy eldöntsék, a „gy” vagy a „b” ligában játszanak tovább.
HIRDETÉS

Legolvasottabb