Antifa-támadások: beismert az egyik német támadó

Antifa-támadások: beismert az egyik német támadó

Az egyik támadás egy pillanata (Forrás: Youtube/Antifa Attack)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Beismerte bűnösségét a tavaly februári „antifa-támadások” vádlottainak egyike a Fővárosi Törvényszék hétfői előkészítő ülésén. A bűnszervezetben részvétellel megvádolt német fiatalembert – aki az eljárás másodrendű vádlottja – 3 év fegyházbüntetésre ítélték, illetve 5 évre kiutasították az országból. Az ítélet viszont nem jogerős. Az ügynek két másik vádlottja is van, esetükben nem született ítélet. 

A tavaly februári támadások fő vádlottjának tekintett olasz nő maszkos őrök kíséretében, vezetőszáron érkezett a tárgyalóterembe. Őt bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolták meg. Ennek ellenére széles mosollyal köszöntötte a hallgatóság soraiban helyet foglaló szüleit és más hozzátartozóit. Mint arról korábbi cikkünkben írtunk: az ügyvédje, Magyar György szerint kezdetben nem volt lehetősége a kapcsolattartásra a szüleivel. A bírósági ülésen tagadta a terhére róttakat. Mint korábban elmondta: védencének beismerés esetére 11 év fegyházbüntetést ajánlott az ügyészség.

A másodrendű vádlott német férfiról közben kiderült, hogy a személye nem ismeretlen a német hatóságok előtt sem, részt vett már a Budapesten történtekhez hasonló akciókban, ennek érdekében Lipcsében rendszeresen tartottak erőnléti edzéseket társaival. Neki – ahogy a harmadrendű vádlott nőnek is – egyaránt három és fél éves szabadságvesztést ajánlott az ügyészség beismerés esetére. Ezzel a lehetőséggel azonban csak az elfogása óta előzetes letartóztatásban lévő férfi élt, a büntetési tételt azonban sokallta. Ítéletében Sós József bíró végül ennél fél évvel rövidebb fegyházbüntetést szabott ki rá, ez azonban nem vált jogerőssé, mivel a vádlott és védője fellebbezésért, míg az ügyészség súlyosítást fellebbezett. Szabadlábra sem került, a bíróság az ellene folyamatban lévő bírósági eljárások miatt szükségesnek tartotta az előzetes letartóztatás fenntartását.

A tagadásban lévő olasz és a harmadrendű vádlott német nő ügyében tárgyalásra fog áttérni a bíróság. A német nő ügyvédje felhívta a figyelmet: noha bűnszövetségben való részvétellel vádolják, azzal nem, hogy bármilyen támadásban részt vett volna. Azt mondta: a vád több ponton valótlan, az ügyészség nem mutatott fel bizonyítékokat állításai alátámasztására; és a Németországból beszerzett, 2017 és 2020 közötti időszakból származó hatósági iratokkal bizonyítaná a vádat vele szemben, de abban a harmadrendű vádlott nincs megemlítve. – Ha ezekre kívánják alapozni a vádat, akkor azok kifejezetten cáfolják azt – jelentette ki. Kifogásolta továbbá, hogy az ügyészség a védence anyanyelvhez való jogát nem biztosította. (A nő egyébként jelenleg bűnügyi felügyelet áll, a jövőben távmeghallgatással vesz részt a tárgyalásokon).

Bár az ügyészség nem csupán hármukat teszi felelőssé a tavaly februári támadások elkövetésével, továbbra is csak őket sikerült elfogniuk a hatóságoknak (14 további gyanúsított szökésben van). A vádiratból kiderült: a most bíróság elé állt három vádlott az elfogásakor már harmadik napja Budapesten tartózkodott, és több támadást elkövettek. Éppen a Batthyányi téren gyülekeztek, hogy ismét lecsapjanak a szélsőjobboldaliakra, amikor felfigyeltek a rendőrökre. A helyszínről taxival próbáltak menekülni, a járműben próbálták aztán elrejteni a támadáshoz használt eszközöket.

A közéleti, politikai szempontból is meghatározó bírósági ügyről olasz és német újságírók is tudósítanak. Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly februárban, a kitörés napi megemlékezéshez (szélsőjobboldali körökben Becsület napjaként emlegetik) kapcsolódóan szélsőbaloldali antifasiszták járókelőkre támadtak Budapesten különböző eszközökkel. Noha a rendőrségi nyomozás tavaly februárban közösség tagjai elleni erőszak miatt indult, a gyanúsítás változott és egyre többen kerültek a hatóságok látókörébe. Majd bűnszervezet sejlett fel a nyomozók előtt. Az ügyészség a „szélsőséges baloldali ideológiájú” szervezet központi figurájának egy lipcsei férfit tart, őt (is) nemzetközi elfogatóparanccsal körözik.

A támadások híre azért is vetett nagy hullámokat, mert a szélsőjobboldali körökben is ápolt megemlékezés apropóján Budapesten egy szélsőbalos nemzetközi csoport tagjai estek neki olyan személyeknek, akikről kinézetük, ruházatuk – terepszínű vagy fekete kabát, bakancs, bomberdzseki – alapján úgy vélték: a szélsőjobbosok, újfasiszták. Az áldozatok között azonban nem csak ilyenek voltak. Mint arról beszámoltunk, a támadók különböző eszközökkel felszerelkezve támadtak a sértettekre, előfordult, hogy gázspray-vel fújták le a kiszemelteket, vagy ököllel, viperával ütötték őket. A vádlottak és a többi gyanúsított terhére öt budapesti támadást rónak: egyet a Nyugati pályaudvaron, egy vonaton követtek el, egy másikat a Fővám téren, két akciójuk a Gazdagréti téren, egy a Bank utcában, az ötödik támadás az I. kerületi Mikó utcában történt. A támadók az ügyészség szerint „szándékoltan súlyos, akár életveszélyes sérüléseket okozó, illetve a váratlan” támadásokkal akartak elrettentő üzenetet küldeni a szélsőjobboldaliaknak. Az ügyészség nagyon részletesen írt a körülményekről: a támadók mindent alaposan előkészítettek, a helyszíneket feltérképezték, menekülési útvonalakat vázoltak, begyakorolták a forgatókönyvet. A támadást az irányító vezényszavakkal indította meg, és állította le, majd ezután a társai menekülésében segédkezett. Külön embert állítottak a környezet figyelésére, az ő feladata volt a kívülálló személyek beavatkozásának megakadályozása is. A kör tagjai arra is ügyeltek, hogy a kommunikációjukat se nyomozhassák le, illetve megnehezítsék az azonosításukat – áll a vádiratban.

Címkék: antifa