Bejelentette a miniszter, hogy francia légvédelmi rakétákat veszünk

Bejelentette a miniszter, hogy francia légvédelmi rakétákat veszünk

Szalay-Bobrovniczky Kristóf (MTI/Kovács Anikó)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Párizsban aláírt szándéknyilatkozat értelmében francia gyártmányú légvédelmi rakétákat fog Magyarország beszerezni a jövőben - mondta a honvédelmi miniszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Az MTI tudósítása szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy részt vett Párizsban az európai államok légvédelmi konferenciáján, amelyen Emmanuel Macron francia elnök is beszédet mondott, s ezen a rendezvényen írták alá a szándéknyilatkozatot. Hozzátette: a nyilatkozatot aláírta Belgium, Észtország, Ciprus, Franciaország és Magyarország. A tárcavezető szólt arról is, hogy Macron elnök a beszédében külön kiemelte a légvédelem fontossága mellett az európai védelemipar jelentőségét. „Magyarország ezen a téren jól teljesít, a védelemiparunk fejlődik. A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát” – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A Reuters írt arról már hétfő este, hogy az említett országok Mistral légvédelmi rendszerek közös beszerzéséről írtak alá szándéknyilatkozatot.