Mérő László: Százezreknek kellene kiállnia végre

Mérő László: Százezreknek kellene kiállnia végre

Mérő László a Kompország felvételén (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egyre inkább úgy látom, hogy a politikai változáshoz a forradalom az egyetlen opció, de egy forradalomnak nem kell véresnek lennie – mondta Kompország című műsorunkban Mérő László. Ahogy annak idején Csehszlovákiában sem volt az. A matematikus, pszichológus leszögezte azt is, a mai magyarországi helyzetet nem lehet azért a rendszerváltozás előttihez, vagy Ceaușescu rezsimjéhez hasonlítani, nincs ÁVO, vagy szeku, és éles helyzetben valószínűleg a rendőrség sem használna fegyvert a tömeg ellen.

Emlékeztetett, a Fradi B-közép is nagyot fordult, amikor egy félig amatőr feröeri csapat elverte, 3–0 után zengett a „Ruszkik haza!”, utalva az edzőre. Beszélt a ma Romániájáról is, ahol 130 ezer pedagógus egyszerre sztrájkolt, kiállva egymásért, és el is érték céljukat. Itthon arra sem képesek, hogy a nekik jogszerűen járó túlórapénzért pereket indítsanak. Hiába vállalnák ügyvédek a képviseletüket, hiába kapta meg a kintlévőségét az, aki belevágott, a többség nem lép, mert ilyenek a társadalmi viszonyok – mondta.

El kell ismerni, hogy a 2010-es évtizedben a többségnek anyagilag jobb lett kicsit, nem csak nálunk, Európában mindenhol, és a gyarapodás érzete még kitart. Idehaza pedig ez is elég a tömegeknek, hogy a jelenlegi hatalom mellett kitartsanak. Közben az ellenzék töketlen, vagy megalkudott a hatalommal. – A legnagyobb bajom az álságos hazudozás minden oldalon, az, ahogyan Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc vigyáz egymásra, hogy nincsenek meg egymás nélkül. Százezreknek kellene kiállnia végre, és azt mondani, hogy egyik sem! A miniszterelnöknek egyetlen mondata sincs, amire fogadhatnánk, hogy egy év múlva is ugyanazt fogja mondani, mindent mérnek, s eszerint reagálnak, változtatnak. Az erővel, durvasággal szemben csak ugyanolyan erővel lehet válaszolni, csak ebből értenek – szögezte le Mérő László.