Nagy Attila Tibor: Nem most indult a halálkampány és nem az ellenzék kezdte

Nagy Attila Tibor: Nem most indult a halálkampány és nem az ellenzék kezdte

Nagy Attila Tibor (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A halálozással kapcsolatos adatok politikai célokra fordítását a kormányoldal kezdte még az első hullám idején. Akkor a Pesti úti idősotthonban elhunytak voltak a kommunikáció fókuszában, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy az ellenzéket és annak legnépszerűbb politikusát, Karácsony Gergely főpolgármestert hiteltelenítsék – mondta lapunknak Nagy Attila Tibor, hozzátéve: akkor a kormányoldal korántsem volt annyira finnyás, mint most, mindenféle lelkiismereti aggály nélkül felhasználták a halottakat politikai céljaikra.

A politikai elemzőt annak kapcsán kérdeztük, hogy a kormányoldalon kiverte a biztosítékot a Pesti Tv beszélgetős műsorában kifejtett álláspontjával. „Az ellenzék adott része, beleértve a DK-t, miután nem szól közvetlenül a gyászolókhoz egyelőre, ezért nem tudja kellőképpen kihasználni a gyászból adódó fájdalmat” – fogalmazott, hozzátéve: kétszázezer gyászolóval már egy párt helyzetét is el lehet dönteni. Az elemző vitapartnerei, Lánczi Tamás gyomorforgatónak, Törcsi Péter pedig hullarablásnak nevezte a felvetést. Az elemző szavaira a kormány részéről reagált Dömötör Csaba államtitkár, aki a Facebookon azt írta: „Tényleg nincs határ, amit ne lépnének át, tényleg nincs emberi méltóság, amit figyelembe vennének, és nincs emberélet, ami számítana nekik. Egy dolog viszont időtállóan látszik: a szűnni nem akaró gátlástalanság.” Emellett Orbán Viktor kormányfő is tett utalást a polémiára szerdai tévéinterjújában.

Nagy Attila Tibor lapunknak meglepőnek nevezte, hogy még a miniszterelnök is foglalkozott a kijelentéseivel a szerda esti interjúban, a személyét ért sok indulat, gyalázkodás ugyanakkor már kevésbé lepte meg. A magyar politika általános színvonala bizony nem veri az egeket – tette hozzá.

Mint az elemző emlékeztetett, amíg viszonylag alacsonyak voltak a halálozási számok, addig a kormányoldal előszeretettel hivatkozott az adatokra. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még a második hullám elején, szeptemberben is azt mondta, nem a fertőzés terjedésével kapcsolatos statisztikák, hanem a halálozások száma mutatja meg, mennyire sikeresen védekezik egy ország a járvány ellen. Nem mondták, hogy ez morbid, kegyeletsértő. Igaz, akkor nemzetközi viszonylatban is jól álltunk, ám most, hogy az elhunytak száma megközelítette a 21 ezret és a hivatalos statisztikák tragikus képet festenek, a kormány számára kínos ezekről beszélni. – Mindössze arra hívtam fel a figyelmet, hogy az ellenzék nem szólítja meg, nincs üzenete a gyászolók tömegeinek úgy, ahogy ezt Joe Biden a kampány során megtette, amikor az üresen maradó székeket szólította meg. Ez a kommunikáció igen hatásosnak bizonyult – fogalmazott Nagy Attila Tibor.

Az elemző felhívta a figyelmet arra is, hogy nem érzékelhető a társadalom megrendültsége azért, mert a járványnak köszönhetően már kisvárosnyi embert veszítettünk el. Ennek szerinte az az oka, hogy a magyar társadalomból valójában hiányzik az az együvé tartozási érzet és nemzeti öntudat, amely a kormánykommunikáció egyik fő motívuma. Ezt támasztja alá a Tárki néhány évvel ezelőtt készített kutatása is, ami szerint mi, magyarok nem igazán szeretjük egymást, nem alkotunk valódi sorsközösséget, ehelyett sokkal inkább az individualizmus, a bizalmatlanság és a közöny a jellemző attitűd.

Az elemző szerint ez az attitűd köszön vissza abban is, hogy bár válságos a helyzet, ennek érdemi politikai következményei nincsenek. – Hiába van az ellenzék kommunikációjának fókuszában az, hogy milyen sok a halott, amíg ez nem válik személyes élménnyé, addig nem okoz megrendültséget és politikai következményei sincsenek. A Fidesz népszerűsége egyik közvéleménykutatónál sem csökken, ami azt jelenti, az ellenzék bajban van.

A kormány kommunikációja érthető módon az oltási sikerpropagandáról szól, aminek valós alapjai vannak, hiszen az átoltottság terén az elsők között vagyunk Európában. Ha a folytatódó tömeges oltások eredményeként teljesülnek a várakozások és néhány hét múlva csökkenésnek indul a halálozások száma, a kormány részéről ismét a fő témák között lesz ez az adat – fogalmazott a politikai elemző, hozzátéve: ez is halálkampány lesz, csak az előjel változik.