Szél Bernadett nyert Kövér Lászlóval szemben

Szél Bernadett nyert Kövér Lászlóval szemben

Szél Bernadett (Fotó: Szél Bernadett Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Kövér László nem tartotta be az országgyűlési törvényt, cenzúrázott – Szél Bernadett tájékoztatása szerint ezt mondta ki a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága egy még évekkel ezelőtti, őt érintő ügyben.

Szél Bernadett még 2015-ben keveredett összetűzésbe Kövér Lászlóval, legalábbis a mostani ügy akkori. Napirend előtti felszólalását mondta el éppen a parlamentben „A munkavállalók minden nap veszítenek a jelenlegi kormánnyal” címmel, eközben pedig többen is táblákat tartottak fel. Az övén az állt, hogy „Kivándorolni kényszerülő százezrek”. Kövér László ugyanakkor – a politikus beszámolója szerint – minden előzetes figyelmeztetés nélkül kikapcsolta a mikrofonját.

A ma már független képviselő Strasbourgig vitte az ügyet és nyert és mint írta, mára „Kövér Lászlónak hivatalos papírja van arról, hogy egy cenzor”. Az ítéletből is idézett egy részt, amely szerint „nem állapítható meg, hogy a kérdéses intézkedés megfelelt volna az országgyűlési törvényben előírt eljárásnak”. Emellett azt is kiemelte a szövegből, hogy „közvetlen cenzúra volt, mivel azonnal megakadályozta, hogy az első kérelmező [Szél Bernadett] kifejtse véleményét anélkül, hogy [a házelnök] kevésbé korlátozó intézkedést alkalmazott volna vagy akár csak megfontolta volna más eszköz alkalmazását”.

Szél Bernadett szerint „Kövér László léte a magyar politikában annak a világos bizonyítéka, hogy Magyarország már nem jogállam és már nem demokrácia”. Azzal érvelt, hogy ilyenkor ugyanis teljesen élesen látszik, hogy nem az ellenzék rendetlenkedik, hanem a fideszes politikusok élnek vissza rendre a hatalmukkal.