Könyvespolc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak, ezúttal: Bárdos András újságírót, a 21. Század Kiadó alapítóját.
Soha nem jutott eszembe, hogy téma szerint válogassak, jó könyveket olvasok, a rosszakat kerülöm. Más kérdés persze, mit nevezünk jónak: ebben igazán megengedő vagyok, Dantétól Rejtőig sok mindennek helye van a jók között. Kundera, Updike, Auster, Tolsztoj, Szolzsenyicin vagy éppen Jókai Mór állandó olvasmány, de van még több tucat ilyen szerző. A klasszikusoktól az experimentális modern irodalomig mindent olvasok, ahogy zenében is mindent hallgatok, ami jó, Eminemtől Ligetiig. Író szülők gyereke vagyok, a családban mindenki bölcsész volt, ha meg akartam szólalni a vacsoraasztalnál, tudnom kellett, kicsoda Mario Vargas Llosa vagy Esterházy Péter – már kamaszkoromban is.
Tízezres a könyvtáram. A napom fontos része, hogy felnyúlok a polcra az Arany János-kötetért (talán úgy helyesebb, hogy valamelyik Arany János-kötetért, hiszen jó néhány kiadás megvan), vagy leülök a fiam szobájában tíz percre, és Karl Mayt olvasok. Szóval rengeteg könyvem van, és jó érzés, amikor valamelyik gyerek megkérdi: Apa, az a Dosztojevszkij, az a Nádas Péter megvan? Persze, mondom, hogyne lenne meg! Jó néhány mű van, amelyet rendszeresen újraolvasok. Nem is értem, amikor valaki azt mondja: Anna Karenina? Azt már olvastam. Dehogy olvastad! Egyrészt sokadik olvasásra sem értheti meg az ember minden mélységét, másrészt a világ is változik, ahogy benne mindenki, így a regény is mindig mást jelent. Stendhal, Tolsztoj, Kundera, ezeket folyamatosan újraolvasom. Meg a Mézga családot.
Tavaly jelentettük meg a Háború és békét Gy. Horváth László fordításában. Szerintem a magyar irodalom történetének egyik legnagyobb pillanata ez a fordítás. Folyamatosan olvasom egy éve, újra és újra. Nyilván soha nem fogom teljesen érteni, mondjuk, Natasa történetét, de igyekszem… Mellette pár hete fejeztem be Erich Kästner felnőttregényét, az Ebek harmincadját, nagy élmény volt. Az elmúlt napokban Weöres- és Petri-verseket olvastam, mindig megállapítom: a Hogy elérjek a napsütötte sávig című versnél egyszerűen nincs jobb. Kár, hogy az iskolában Tinódit tanítanak, meg Zrínyit, ezt nem. Ezen egyszer majd változtatni kell.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/38. számában jelent meg szeptember 22-én.
