HIRDETÉS
Kezdőlap Sport Hosszú Katink...

Hosszú Katinka: Az új edzővel könnyebb lett a munka

HIRDETÉS

Volt megállapodás a Bp2017 és az Iron Corporation között arról, hogy utóbbi használhatja a Duna Arénát, ez pedig jóval a vb előtt született. Az ügyről most Hosszú Katinka beszélt a 24.hu-nak adott nagyinterjújában, hozzátéve, hogy januártól az üzemeltetést átvevő NSK-val az Iron Swimnek van szerződése. Konkrétumot nem kívánt mondani, hogy mennyi bérleti díjat fizet havonta, de elmondása szerint kétmillió feletti tételről van szó. A kérdésre, hogy kitermelik-e ezt a pénzt, az úszó megjegyezte: „az utánpótlással foglalkozó úszóklub soha nem lehet nyereséges.” Sőt, a klub önmagában veszteséges is, de Hosszú ezt nem bánja, mert nagy erőt ad neki a mindennapi munka a gyerekek között.

HIRDETÉS

Szóba került az International Swimming League (ISL) is, ami Hosszú szerint ugyanakkor nem a FINA-val szembeni harc terméke. A cégén keresztül az ukrán milliárdos, Konstantin Grigorishin alapította meg az Energy Standard Swimming úszóklubot, ennek pedig már Chad Le Clos és Sarah Sjöström is tagja. Miután felvette vezetőedzőnek James Gibsont, úgy döntött, versenyt is indít. Hosszú két éve kezdte egységbe tömöríteni az úszókat, és így találkoztak az útjaik. Tavaly szeptemberben konkretizálódott a dolog: „Azt hittem szerződtetni akar a csapatába úszónak. Így is készültem a tárgyalásra. De nekem szegezte a kérdést, hogy nem szeretnék-e én magam egy csapatot?” Számára pénzügyi kockázat nincs ebben, az első évben Grigorishin finanszírozza az egészet.

A FINA közben már a tavaszi, emelt pénzdíjas Champions Seriesszel válaszolt az ISL-re, az egyik állomás pedig Budapesten lesz. Hosszú szerint piaci verseny alakult ki a kettő között, és ha mindkettő sikeres lesz, egyre feljebb emelkedik a sportág, és a részt vevő bajnokok piaci értéke is.

Hosszú Katinka nemet mondott Kubatov Gábornak | Magyar Hang

Az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt Kubatov Gábor, aki egyrészt a Ferencvárosi Torna Club elnökeként, másrészt a Fidesz pártigazgatójaként nyilatkozott. Kubatov a beszélgetés során megerősítette, a Ferencváros több alkalommal tárgyalt a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkával, hogy igazoljon át a zöld-fehér klubba. A tárgyalások, amelyek a Fradi-elnök szerint jó hangulatban zajlottak, ám eredményt végül nem hoztak.

A 24 kérdezte az úszót a Shane Tusuptól való válásról, illetve az üzleti kapcsolatok megszüntetéséről is. Az új edző Petrov Árpád lett, akivel Hosszú elmondása szerint még most is szoknak egymáshoz, de jól megy a munka, nincs sok panasz. „Tény, Shane látszólagos magabiztosságából sokszor táplálkoztam. Nekem az kellett, hogy valaki ilyen legyen mellettem. Árpád merőben más. Nem lehet összehasonlítani a két embert. Sokkal könnyedebb, humorosabb oldaláról közelíti meg a döntési helyzeteket és ez jó, mert Árpáddal könnyedebb lett a munka is, ami nem hátrány” – tette hozzá.

A Tusuppal való magánéleti viszony is szóba került. Annak kapcsán, hogy sokak szerint a nőnek otthon, a tűzhely mellett a helye, Hosszú azt mondta: neki nem ezek a nézetei, ő teljes mértékben emancipált. Az úszó kijelentette: „Százszázalékosan bele tudnék állni a nők egyenjogúságáért folytatott harcba. Lehet, bele is fogok.”

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

26,341lájkolóTetszik
2,004követőKövetés
15,248feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Be a pártba – Magyar Hang-ajánló

Gulyás Márton-, Döme Zsuzsanna-, Nényei Pál- és Krusovszky Dénes-interjú. Kórházból ukrán munkásszálló Újpesten? Egy Németországba költözött család története. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Rogán Antal luxusautókat bérelt

Darabja akár havi 500 ezer forintba is kerülhetett piaci áron. Az olcsóbb lízing helyett a drágább megoldást választották.