A kegyelmi ügy digitális feldolgozása (és persze nyilvánosságra hozása) a szabad sajtó győzelmét hozta. Bár ha jobban belegondolunk, igazából hírverseny sem lehetett nagyon, hiszen az állami médiát nem a hírszerkesztőségek irányítják, hanem a Fidesz pártapparátusa.
Vagyunk néhányan ebben az országban, akiknek tárcájában nem lapul kimeríthetetlen benzinkártya, és egyetlen parlamenti ciklus alatt nem autózzuk kétszer körbe az Egyenlítőt. Számunkra az egyik megoldás az lehet, hogy szép lassan „lerakjuk az autót”, vagy legalábbis pihentetjük.
A mi biztonságunkkal ne játsszon a somolygó bajsza alól összevissza beszélő, svédfóbiás Kövér László és a többi Nagyember se, akik valószínűleg az elsők között húznának el ebből az országból sugárhajtású gépeikkel az Ural irányába, ha katonai konfliktusba keverednénk.
Profi módon felépített rendszerrel találja magát szemben, aki más véleményen van közügyekben, mint a helyi vagy az országos hatalom. A végeredmény borítékolható.
Osztalékelsőbbségi részvény, magántőkealap, autópálya-koncesszió: három példa a sok közül, amelyek a lopás szinonimái ma Magyarországon. Hol vannak már a nokiás dobozok meg a kisstílű privatizációs ügyletek?
Az akkugyárakkal, az autóipari komplexummal, Budapest–Belgrád-vasútvonallal és a ki tudja, még milyen kínai tervekkel veszélyes játszmába kezdett a magyar kormány. Láthatóan sodródik az árral az ország vezetése.
A tahók itt vannak közöttünk, és uralomra vágynak. Csak a józan ész mentheti meg a világot tőlük, meg a mágnesesség jelenségét a populista-autokrata újraértelmezéstől…
Kevés együttérzést várhatunk szomszédainktól egy esetleges orosz „baráti ölelési kísérlet” esetén (történjen az bármilyen formában), magunkra maradtunk, azt esszük, amit a miniszterelnök főz nekünk tizenharmadik éve.
