Negyedikén, hajnalban halt meg, hetven év elmúltával majdnem azon a napon, amikor született, és már nyolc óra körül jött a hívás a mobiljára, amit persze felvettem.
Zolikának azt mondom: nem érdemes búslakodni, időnk mint a tenger, a többit meglátjuk. Nem a halállal kell foglalkoznunk, hanem az élettel. Azzal van dolgunk.
Órákat utazott a kismama, hogy a lehető legnyugodtabb körülmények között szülje meg gyermekét, de rosszra fordultak a dolgok.
A vízijármű vezetőjét megszondáztatták, annak eredménye pozitív lett, ezért a 30 éves férfit őrizetbe vették.
Az evangéliumok szerint Jézus is sokat mondja, nyilván mert tudja, hogy életünk tele van ilyen-olyan félelemmel, melynek nagy része mögött egy bizonyos félelem áll, a halálfélelem.
A világégések idején az emberek egy ponton túl már képtelenek értelmezni a halmozódó haláleseteket. Egyet még üggyel-bajjal kapiskálunk, értelmezzük a hiányt, amit az életünkben kelt.
Egyre többen látnak át a király álkereszténységből és álkonzervativizmusból szőtt új ruháján.
A kaszinók eddig nyitva lehettek.
Az atya Ferenc pápa lelkivezetője is volt.
Siklósi Örs előtt éppúgy ott lett volna még egy élet, mint a meggyilkolt Attila előtt. Ahogy családtagjaik előtt is az a jövő, amit szerettükkel együtt tölthettek volna. Ott kellett volna legyen.
Szeptember eleje és december 13-a között a többlethalálozás 9422 fő. Ebből 6515-en hunytak el igazoltan koronavírusban.
Arra gondolok, úgy éltél, hogy nem láttalak meghalni, és úgy haltál meg, hogy nem láttalak élni.
A volt Jobbik-elnököt kérdeztük új könyvéről, a Jobbik radikális múltjáról, a halálbüntetésről és arról is, hogyan emlékezhet majd az utókor a NER-re.
Akár detektívregényként is olvasható a #halálka, melyből az elmúlt 40 év gazdasági, társadalmi és kulturális folyamataiba is érzékenyítő betekintést kapunk.
Az Emmi szerint jelenleg 78 kijelölt kórházban kezelnek koronavírus-gyanús, vagy fertőzött betegeket országszerte.