Nemrég, az evangélium olvasásakor, ezt a mondatot hallottuk: „Vigyázzatok! – fordult Jézus az emberekhez. – Őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.” (LK12,15)
A szöveget olvasva egy népmese jutott szembe: A halász és a feleségéről szóló történet. A mesében a halász kifog egy nagy harcsát a tóból, amely emberi hangon szól hozzá, és kéri, hogy ne ölje meg, engedje vissza a tóba. A szegény halásznak megesik rajta a szíve, és teljesíti kérését. Mikor otthon elmondja feleségének a történteket, az asszony nagyon mérges lesz, hogy a férje nem kért semmit a haltól, mielőtt teljesítette volna kérését, és szabadon engedte.
„Hogy lehetsz ilyen ostoba!” – szól az asszony. „Kérhettél volna egy takaros kis házat a haltól számunkra, hiszen neked köszönheti az életét. Így megmenekülhettünk volna attól, hogy életünk végéig ebben a rozzant viskóban keljen élnünk!” Az asszony visszaküldi a tóhoz az embert, hogy tárja elé kérését! A hal meghallgatja, majd visszaküldi a feleségéhez, és láss csodát, az asszony egy takaros kis házikó előtt várja a férjét. Gyönyörűen berendezett házikó, a telek hátsó felén gazdasági épületekkel. Az asszony vérszemet kap, és jönnek az újabb és újabb kérések: kőház, királyi palota királysággal. Még több vagyonra és még magasabb címekre vágyva császárné lesz az asszony; mígnem később már pápai címre vágyik, hogy a kívánságok végén már Isten szeretne lenni.
Kapzsiság – pénz, hatalom, dicsőség, fegyver – a státus megvédésére. Ilyen a lefelé vezető út! Egy örvény, amelynek kezdetén ott a birtoklási vágy, és elragad minket és mindent. A kapzsiság viszont elnyeri jutalmát. A férje, az öreg halász, mikor hazatér, látja, hogy az asszony ismét a viskó előtt a lócán üldögél. Mohósága elnyerte méltó jutalmát, visszazuhant a kezdőpontba. Az evangéliumi történetet olvasva jutott eszembe ez a népmese. Jól tükrözi a kapzsiság lelkületét, ahol az állandó gyűjtés, felhalmozás, a féktelen vágy járja át az asszony szívét, hogy mindig többre és még többre vágyva ne ismerje fel a mértéket, ahol már meg kellene állnia kívánságaival.
A gyűjtés, a felhalmozás az állatok és az ember természetébe be van karcolva. Ez valahol természetes is, hiszen a téli hónapok megérkezése előtt szükség van tartalék eledelre, táplálékra. A probléma abból adódik, hogy az ember, az állattal szemben, nem törvényfüggő, hanem szabad akarattal rendelkező Istenfüggő teremtmény. Vagyis a természettörvény nem állítja le a méheket, míg meg nem telik a kaptár, mert közben az ember folyamatosan kipergeti a mézet a kaptárból, és a méhecskék nem érzik, hogy a kapzsi ember folyamatosan meglopja őket. Az ősz végén, mikor már megszűnik a növények virágzása, az ember feltölti a kaptárt, hogy tavasszal újra elkezdje a méhek kizsákmányolását.
A gyűjtés, tartalékolás önmagában nem rossz, de a természettörvény és az erkölcsi érzék hiányában a kapzsiság teljes mértékben eluralkodik az ember fölött. Ezt látjuk a halász feleségénél is, aki az anyagi javakon túl már különböző címekre és hatalomra is szert akar tenni.
Így van ez a mai világunkban is, ahol a mértéktelen éhség az energiahordozók és ásványkincsek után egyes hatalmakat (USA és Oroszország) arra késztetnek, hogy erőszakosan is, fegyverekkel megszerezzék azt, ami az emberiség közös kincse lenne. (Lásd Ferenc pápa: Laudato Si című enciklikáját.) Az, hogy valakik rajta ülnek az olajkészleteken, nem jogosítja fel őket arra, hogy a maguk területén, a sivatagban sípályákat építsenek ki, míg más népek éheznek és elpusztulnak.
A gyűjtés, spórolás önmagában nem rossz, de mások is részesüljenek a javakból! Gyűjthetek vaskályhákat, cserépkályhákat vagy régi mozigépeket és autókat, hogy ha ezeket közkinccsé teszem egy általam felállított múzeumban. Amikor a gyűjtés középpontjában megjelenik a pénz, a mammon; véglegesen bálványimádóvá válik az ember.
Riasztó, hogy néhány tucat ember a Föld javainak 70-80 százalékát birtokolja, míg földrészek éheznek. Ráadásul magazinokban, mint a Föld 100 leggazdagabb embere, triumfáltatják magukat az egyszerű, félrevezetett emberek előtt. (Ezek között ott vannak az orosz oligarchák is.) Ezzel is hintik a kapzsiság vírusát az emberi lelkekbe. Hintik a mérget! Mi ez, ha nem égbekiáltó bűn! Az ember Isten trónját vette célba, mint a történetben a halász felesége.
Mi lesz a végkifejlet? Az iszonyú éhség és a közelben lévő kincsek arra késztetik az agresszort, hogy rávesse magát haderejével a szomszédra, aki könnyű prédának tűnik. (Megbocsáthatatlan felelőtlenség! Bűn!!!)
A többi éhes szájú „orosz”lán szintén belép az áldozat széttépésébe. Ami undorítóvá teszi az akciót, az egész játékot felszabadításként adják elő! Míg a bálványistenek az európai csicskásokkal közösen szállítják a fegyvereket Ukrajnába, közben a méhecskék (az ukrán nép) a bálványistenek áldozatává válnak. („Nekünk tiszta a kezünk!” – mondják ők. „Mi csak a fegyvereket küldjük, gyártjuk, szállítjuk, hogy kiirtsátok egymást, és megszülethessen otthonotokban a ’béke’!”) Amint hírlik, beindult a földterületek vásárlása Ukrajnában. Milliónyi hektár termőterület került már idegen kezekbe (a Lakmusz szerint 2013 óta zajlik ez a folyamat, és nagyjából 10 százalék lehet külföldi kézen – a szerk.). Ez volt az IMF feltétele Ukrajna felé, hogy megkapja a „csodafegyvereket”. Ukrajna lábon lövi saját magát, miközben már több mint 5 millió ember földönfutó lett. (Nekik már valóban nem lesz szükségük a földjeikre.)
Izgatottan várom, hogy a bálványistenek közül jövőre ki kapja meg a Nobel-békedíjat mint az emberiség megmentője? Úgy tűnik, hogy a bálványistenek elérkezettnek látják az időt, hogy elfoglalják Isten trónját a teremtésben. Én csak reménykedni tudok abban, hogy ez a néhány tucat bálványisten elfoglalja hamarosan méltó helyét, de nem az isteni trónon, hanem a halász felesége mellett a lócán!
A szerző jezsuita szerzetes
A publicisztika oldalon megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
