Benned megvan az „X”! – mondja a Mentor, és biztató tekintettel engedi útjára tanítványát, hogy aztán az az élő show-ban bizonyítsa be mesterének tehetségét, elszántságát. Ismerős a tévéműsor? Nekem erről a kurta mondatról a babos kendőt narancssárga selyemzászlóra cserélő kurzusbohóc, Nagy Feró jut eszembe, akinek annak idején a libernyák kertévé pénze sem volt büdös..
Az „X” tehát a rátermettség, a tehetség szimbóluma lett; a műsor épp idén éledt újra, sokak örömére vagy bánatára, ez ízlés kérdése… Akik figyelemmel kísérték az elmúlt hetek közéleti eseményeit, azon belül is a Pegazus-kémszoftver körüli tragikomikus történéseket, az „X” ellentétére máris találhattak egy megfelelőt: a „Lajos”-t.
Mielőtt sok „lajosos” családban összeül a sértődött kupaktanács, jelzem, hogy piciny dolgozatom a PÁRT alelnökéről, a magyar Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának és egyéb pozíciói mellett a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökének személyéről szól. Tehát nem a magunkfajta, reggelente bundáskenyeret majszoló, hó végén számlákat pakolgató, 8 órában güriző, egyszerű magyar állampolgárokról, akik a keresztségben esetleg szintén ezt a gyönyörű nevet kapták. Lajos egy mindenhez értő, komoly titulusokat viselő prominens személyiség, aki nem mellesleg számos téma szakértője, de ehhez tessék beírni a megfelelő videómegosztókba a nevet, az ügyet (kupak, tuszi-hutu, csengeri örökösnő stb.).
A „Lajos-Faktor” újra megvillant a közelmúltban, nem is elemezném az eseményeket meg Lajost, megtették ezt helyettem mások, kedves többdiplomás ismerősöm reakciója miatt püfölöm most a klaviatúrát. Ő szintén a magyar államnak dolgozva, pedagógusként, ugyanúgy bundáskenyeret majszolva reggelente, számlákat pakolgatva hó végén, így reagált Lajosunk újabb kamerás szereplésére: „Jézusom! És ez egy országot igazgat!”
És mennyien még ugyanezzel a „faktorral”, tehetnénk hozzá. A javadalmazást már ne is említsük, arra terabájtok sokasága sem lenne elegendő, témánk most csupán a rátermettség, a hozzáértés, a tehetség. Lajost és Tamást („Ennyi!”) emlegetjük legtöbbször talán, amikor azokat a politikusokat vesszük számba, akik jó érzékű mozgalmárként csöppentek bele a rendszerváltásba, és azóta sem „csöppentek ki” belőle, mondhatjuk azt is, hogy az ő „munkaadójuk” maga a rendszerváltás, hiszen a 90-es évek eleje óta a politika fényesen jövedelmező tengerén navigálják hülyeséggel felfújt gumicsónakjukat (jachtjukat?), ki Budapesten, ki Brüsszelben.
Néhány napja amolyan mazochista indíttatásból végigküszködtem magam a PÁRT csöcséből közpénzt szopogató kormánypárti influenszerek videói között. Ennyi dilettáns, beszélni, írni nem tudó, a nyelvhelyességgel reménytelen harcot vívó, idétlen antititánt talán csak indonéz tiktokerek körében látni manapság. No persze könnyű pénz ez, lehajolni sem kell hozzá, beleöntik a megafonba, onnan pedig rácsordogál a Revolutra, ennyi… Miért tanuljon hát egy fiatal, ha így is boldogulhat, csak a megfelelő helyen kell kopogtatni.
És most térjünk vissza pedagógus-ismerősömre, illetve úgy általában a Nemzet Naplopóiról a Nemzet Napszámosaira! Ők is látják, érzékelik a parlamenti Monty Python show-t, aztán értesülnek arról, hogy egy diplomás pályakezdő pedagógus bértábla szerinti alapilletménye már a minimálbérnél is kevesebb lesz január elsejétől.
– És akkor meglátom ezt a Lajost, ránézek, próbálom értelmezni, amit mond, bezárom az e-naplót, és potyognak a könnyeim – panaszkodik a már említett tanár. És semmit nem tehet, egy szavazata van neki is, ráadásul őt megvenni sem próbálja a hatalom, mert doktorminiszterelnök úr tudja ám, hogy akkor sem biztos az iksze, ha egy IFA-platóról borítaná be az Államkincstár a háza udvarára a ropogós húszezreseket!
Ma még a Lajos-Faktor epizódjai vannak műsoron tehát, de egyre jobban vágyunk az „X”-re, Feró-mentesen persze…
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/46. számában jelent meg, november 12-én.
