A Putyin-barátságot kritizáló tüntetők várták Prágában Robert Ficót és Orbán Viktort. A Telex meg is szólaltatott több demonstrálót, egyikük pedig az EU-n belüli trójai falóként hivatkozott Magyarországra. Láthattuk aztán a sajtótájékoztatót, melyen arról beszéltek, hogy Magyarország és Szlovákia nem küldene fegyvereket, humanitárius segítséget viszont igen. Orbán igazat adott abban Donald Tusk lengyel kormányfőnek, hogy egyértelműen kell fogalmazni: az agresszor az agresszor, az áldozat pedig áldozat.
Sajnálatos, hogy Orbánnak hétfőn nem sikerült hasonlóképp nevén neveznie a dolgokat. Ahelyett ugyanis, hogy Alekszej Navalnijt tiszteletet parancsoló áldozatnak tekintette volna, sovinisztának nevezte, bírálva Navalnij egy ősrégi, az orosz-grúz háború idején tett kijelentését. Azt a grúzokat megbélyegző nyilatkozatot, amelyet Navalnij rég megbánt, bocsánatot is kért érte. Mindenki tisztában van vele, hogy a politikust nem erről, hanem a Putyin-rezsimmel szembeni bátor küzdelméről, korrupcióellenes harcáról ismerjük. Nem véletlenül vált annyira kellemetlenné a rezsim szemében, hogy előbb megmérgezték, majd börtönbe zárták, ahol a kegyetlen viszonyokkal halálba kínozták. Ha konkrétan nem is ők ölték meg, akkor sem vétlenek a halálában.
Navalnijt sovinisztaként számon tartani nagyjából olyan, mintha azt mondanánk: Orbán Viktor 1989-ben a padlássöprő, németeket kitelepítő, moszkovita Nagy Imrét temette újra. Pedig padlássöprőknek nem jár tisztelet! De valóban ezek miatt tisztelgett volna a forradalom miniszterelnöke előtt? Nyilvánvalóan nem.
Elkeserítő az a rólunk alkotott nyugati kép, amelynek megszilárdulásához a hatalom aktívan hozzájárul. Ettől még persze tény marad, hogy a fegyverküldés igenis lehet vitás kérdés, és az esetünkben fontos tényező, hogy nem szabad veszélybe sodornunk a kárpátaljai magyarságot. Tény az is, hogy Európa-szerte másként gondolkoznak arról, hogyan kellene/lehetne lezárni a háborút. Orbánnak teljes joga van ezek terén különvéleményt megfogalmaznia. A probléma csak az, hogy eközben számos más tekintetben igyekszik Putyinnak és rendszerének kedvezni. A Navalnijra való emlékezés megtagadása csak egy példa erre. Mindez valóban elfogadható lenne pusztán gazdasági okokra, gázszállításra hivatkozva? Nem hinném. Korábbi cikkünkben összeszedtük, hogy még Marine Le Pen, Geert Wilders, Robert Fico és Aleksandar Vucic is jóval normálisabb hangnemet ütött meg Navalnijjal kapcsolatban. Ha Orbánnak aggódnivalója lenne egy tiszteletteljes mondat és az egyperces néma tiszteletadás miatt, akkor sokkal súlyosabb a helyzet, mint akár a rendszer legmegveszekedettebb ellenzője gondolhatta volna. Ha viszont nincs félnivalója, akkor is nagy a baj. Akkor tényleg azért mondott nemet az emberség legelemibb megnyilvánulására, mert így tartotta jónak.
