Negyvennyolc éves korában elhunyt Tompa Klára marosvásárhelyi színésznő – derült ki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának bejegyzéséből. A művész öt éve küzdött betegségével. Gyógykezelésére gyűjtést is szerveztek, 2019 decemberében jótékonysági koncertet tartottak a megsegítésére. Az összefogásban a marosvásárhelyi művészi élet jelentős része szerepet vállalt, köztük a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagjaival, az Eufónia Pedagóguskórussal, a Marosvásárhelyért Egyesülettel és a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniával.
A színház és a művészeti egyetem közös közleménye szerint „emberi és művészi kvalitásai pótolhatatlanok, rövid élete és pályafutása alatt maradandót alkotott, csodálatos emlékeket hagyott ránk.” A művésznőt a saját halottjuknak tekintik.
Tompa Klára 1973. november 10-én született Marosvásárhelyen, itt is végezte el a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem színész szakát. A kezdetektől, 1998-tól egészen a haláláig a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja volt. Osztályvezető tanárként is dolgozott a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, improvizációval és zenész színészmesterséggel foglalkozott. Több mint negyven karaktert játszott el a színházban, és szerepelt olyan filmekben is, mint a Fény hull arcodra, a Boszorkánykör és a Visszatérés. 2000-ben megkapta a Határon Túli Színházak Fesztiválján a fiatal tehetségnek járó különdíjat, négy évvel később pedig a legjobb női alakítás díját. A Kisvárdai Várszínház különdíját 2003-ban vehette át.
Igazi közösségi ember volt – írta róla Facebook-oldalán Parászka Boróka. Az újságíró szerint „ma, amikor a közösségek, és a közösségeket összetartó kultúra napról napra bomlik, már nem is igazán értjük, mit jelent ilyen nagyon közel lenni azokhoz, akikért és akikkel együtt él az ember. Egy színész esetében ez különösen nagy teljesítmény, nagy ajándék és munka. Ő meg tudta adni ezt a környezetének, és hálás tudott lenni azért, hogy ez megadhatja.”
Parászka úgy fogalmazott, Tompa Klára díva volt, ezt még a színésznő barátnője, Tófalvi Zselyke mondta róla. „Igen, díva volt. És ez azt jelentette, hogy a szépségének, a testének mindig, minden körülmények között valami különös, erős tartalmat adott. Klári nem a vágy tárgya volt. Nem a szépségeszmények, elvárások, sallangok kiszolgálója” – tette hozzá az újságíró. Hozzátéve még: „Ahogy jössz Marosvásárhelyen le, a Somostetőn, a szédítő levélkavalkádban, elsétálsz a vársétány előtt, aláereszkedsz a történelem által oly sokszor összekuszált városközpontba ezt érzed. Hogy éltek itt nők és férfiak, akik tudták, mi a szépség, mi a teremtés. Egyikük, az utolsók egyike, most ment el.”
