Értelmetlen, maratoni parlamenti viták helyett a magyar polgárok között kell eltöltenünk a lehető legtöbb időt, mert az ő valódi hangjukat kell képviselnünk.
Nem szabad az ellenzéknek az uniós támogatások befagyasztása mellett érvelnie: mert az nyilvánvalóan nem szolgálja az ország érdekét. Ehelyett azok decentralizált elosztását kell követelnie.
Lehet sóhajtozni azon, hogy az ellenzék nem ismeri elég jól a vidéket, az országot, de ehhez a megismeréshez a törvényjavaslatokból való alapos felkészülés is hozzájárulna.
A negyedik kétharmad után nyugodtan állíthatjuk, hogy a mai magyar ellenzéknek nincs eladható terméke. Amennyire hátrány a piacképes termék hiánya, annyira előny is lehet, hiszen így az alapoktól kezdve lehet felépíteni a marketinget.
A győzelemhez az út az önkormányzatokon, a városokon, a falvakon át vezet, rengeteg munkával, lemondással és áldozattal – mondta újraválasztása előtt.
A főpolgármester szerint vannak történelmi pillanatok, amikor nem biztos, hogy érdemes nyerni. Karácsony Gergely az ellenzékről, a jövőről, a nép és a politika értékeiről, illetve Budapestről. Interjú!
Amíg nem lesz ebből a sok gittegyletből egyetlen párt, én nem kérek belőlük (belőletek). A sokféleségetek lesz a vesztetek, esélytelenek vagytok és maradtok.
Az ellenzéki pártok a céljaikról hallgatni kényszerültek, vezérük nem volt, a civil társadalommal életszerű kapcsolatuk vidéken alig akadt, és 2019-től mostanáig nem tudni, mit csináltak.
Persze azért van kifogása az elmúlt időszak kormányzásával szemben is.
Akik ma Európát, a nyugati világot vezetik, „rémséges karikatúrái ennek a generációnak” – mondta. A magyar ellenzék egy részét pedig megdicsérte.
Szerintem jó dolog, ha a sajtónak is van véleménye a világról, jó dolog, ha kihívás elé állítják a politikát, és azzal sincs baj, ha maguk is politikát csinálnak. Csak azt kérem, hogy akkor lehessen velük is vitatkozni.
„Ha valaki ugyanazt fogja csinálni a következő négy évben, mint az előző négy évben, akkor ne gondolja azt, hogy a végeredmény bármiben is változni fog” – jegyezte meg.
Vállalhat-e ma mást, többet az ellenzék annál, mint hogy kiáll a hatalommal szemben az eszköztelenül maradtakért?
Érdemes lenne fontolóra venni az „állampolgári alapfogalmak” című tantárgy bevezetését az iskolákban, még akkor is, ha ez a tanrenden kívül történik. Ennek keretében lehetne beszélgetni a tanulókkal a demokrácia mibenlétéről.
Az embereket nem Orbán személye érdekli, hanem a megélhetésük – mondja a Momentum elnöke, akivel beszélgettünk felelősségről, elrontott kampányról, vidékről, identitásról. Interjú!