Az áldozatok között egy hatéves gyerek is van.
Bukarest határozott tiltakozását fejezték ki a külügyminisztériumba berendelt orosz nagykövetnek a román légtér ismételt megsértése miatt.
Érzékelhető és tapasztalható, hogy a híradókban megjelenő háborús tudósítások menetrend szerint érkeznek, olyanformán, mint hajdanán a bajnoki mérkőzésekről szóló rádiós körkapcsolások.
Ám Prigozsin halála óta már nem jelentenek akkora fenyegetést.
Kim Dzsongun legutóbbi oroszországi látogatása így egy újabb lépcső volt azon az úton, amivel Phenjan újra elkötelezte magát Moszkva és Peking mellett.
A választási kampánynak tudja be Mitrovits Miklós a gabonaszállítási vita elharapózását, de a lengyel kormány valószínűleg máskor is hasonlóképp reagált volna. Az Európai Bizottság tudhatta, hogy az érintett országok tiltakozni fognak.
Sokan tartanak attól, hogy a 2020-as véres háború újraindulhat.
A teherautókra már eddig is vonatkozott a tilalom.
Már Oroszországból hazafelé tart páncélvonatán az észak-koreai diktátor.
A miniszter szerint viszont képmutató a baloldal, mert Horn Gyulát éltetik.
„Tovább akarjuk fejleszteni a kapcsolatokat, mindig is támogattuk Putyin és az orosz kormány döntéseit. Remélem, mindig együtt leszünk az imperializmus elleni küzdelemben és a szuverén állam építésében” – mondta a tárgyalások elején.
Az orosz elnök Vlagyivosztokból repült Vosztocsnijba, az észak-koreai diktátor vonattal érkezett.
A Kim Dzsongun észak-koreai diktátorra váró orosz elnök Vlagyivosztokban azt is aláhúzta, hogy Oroszország nem hagyhatja abba a harcot, amíg Ukrajna folytatja ellentámadását.
Tényleg átalakulóban a globális világrend? Minek a béklyóiban küszködik az EU? Tényleg „külpolitikai” párt a Fidesz, és mire ez a sok felvállalt konfliktus? A Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatójával beszélgettünk.
Egyre kevesebben vannak azok, akik valóban számolnak egy átfogó orosz offenzívával.