Próbálok úgy viselkedni, mint ahogy a korábbi lakóhelyemen is tettem, ott ismertek, a sarki fűszeres is tudta, hogy mi az a szokásos apróság, amiért betértem, aztán búcsúzott, hogy viszlát holnap, mert kiszámítható volt az érkezésem.
A városi gyerekek zacskóból eszik a cseresznyét, dobozból az epret, piszkét pedig boltban nem kapni. Galambszaros gangon szaladgálnak, szeretnének kutyát, de szóba sem jöhet, a körút tövében szívnak friss levegőt.
Zsoltból, a beesett vállú, ragasztott szárú szemüveget, kockás inget és barna kordbársony nadrágot viselő hivatalnokból a felesége nézte volna ki a legkevésbé, hogy micsoda szexuális kalandjai voltak, ráadásul az ő hitvesi ágyukon.
Mennyire nagyon kell öltözni? – kérdeztem tréfásan, amikor először mentünk kerti vendégségbe Szentendrére, a domboldal mediterrán villájába, azóta évente.
Megkérdezte a lány, hogy kézzel vagy géppel írok-e. „Géppel” – válaszoltam, mire megcsóválta a fejét: „Írj inkább kézzel – mondta. – Hidd el, sokkal jobbakat fogsz írni.”
Amikor egy reggel Grósz Sándor, a teljesen jellegtelen csótány nyugtalan álmából felébredt, egy pályázatkezelő cég vezetőjévé változva találta magát ágyában.
Sok ma is ismert szőlészdinasztia avantgárdistája szegődött nyomába – Haraszthy ráadásul ingyen is osztotta a keleti partról és Európából hozott vesszőket, hogy mennél többeket inspiráljon gazdálkodásra
Összesen három oroszt ismertem személyesen. Allát, Rakétát és Szaratovot. Rakéta egy porszívó volt. Az ötvenes évek végén látta el vele a KGST-országok háziasszonyait a szovjet ipar, de még a hetvenes években és később is sok háztartásban alkalmazták ezt a korai droidot.
Valakinek meg kellene végre rajzolnia a magyar böngészőket, ahol a kert végében nem egy fűnyíró traktor parkol a komposztálóállvány mellett, hanem kerekeitől megfosztott autóroncs korhad a rozsdás benzineshordó társaságában.
A Nagyrétre az iskola tanulóifjúsága apró elsőstől süvölvény nyolcadikosig villamoson utazott, két háromkocsis szerelvényen, mindkettő homlokán felirat: „Különvonat”.
„De hiába ette az unokám a salátát még magában is, hiába kérte, hogy csináljak neki külön csak azt. Nem engedi hozzám a lányom új pasija, vagy hogy is mondják ezt mostanában.”
Időnként az átkait szórta erre az elveszett és pusztulásra ítélt világra, időnként pedig az ezúttal a kezében lévő, már pusztán a látványával ijesztő pengével leszelt egy darabot a vekniből vagy cipóból.
Tömpe szülei isznak, igaz, melyik szülő nem, de ők tényleg nem viccelnek az alkohollal. Néha gond is van a sok pia miatt. Ha az alkohol épp nem oldja, hanem szítja a feszültséget, azt Tömpe soha nem mondja el.
Átfényezzük politúrral, doktor úr! – mondta Kripácz asztalosmester, miközben guggolva, ágaskodva, kezében nagyítóval szemügyre vette a nagy kombinált szekrényt.
Amikor Kir Bulicsov arról ír, hogyan igazolják a munaiak önmaguk számára, hogy háborújuk nemcsak jogos, hanem erkölcsi kötelességük is egyben, az kísértetiesen hasonlít az orosz kormány és propaganda érvelésére.