Miután a Novák-féle botrányos pedofilügy miatt a közérdeklődés megnőtt a közvetlen államfőválasztás ügyével kapcsolatban, a megjelent, részben felületes, részben a közjogi rendszert nem egységben szemlélő megszólalások kapcsán kívánom kifejteni részletesebben is az elképzeléseinket. A Jobbik-Konzervatívok frakciójának nevében ugyanis éppen Novák Katalin megválasztása előtt nyújtottam be 2021-ben ezt a javaslatunkat, amelyet akkor sajna lesöpört a Fidesz. Miért lenne jó, ha sok más európai államhoz hasonlóan Magyarországon is közvetlenül a választópolgárok szavaznának a köztársasági elnök személyéről?
Kezdjük tehát a jelenlegi helyzettel, röviden: a mostani egyfordulós, erős győzteskompenzációval működő választási rendszer a kétpólusú politikai versenynek kedvez, amelynek végén az egyik fél számára szinte garantált a kétharmad – vagyis a győztes nagyon győz, a vesztes pedig nagyon veszít. Az így kialakuló parlamenti arányok garantálják, hogy a jelenleg az Országgyűlés által – tehát közvetett képviselet útján – választott államfő személye a kétharmadot szerzett Fidesznek kedvez. Így az egyébként sem túl erős jogkörökkel rendelkező államfőnek a szimbolikus, reprezentatív feladatokon kívül egyetlen lényegi szerep marad: aláír és pecsétel. Tudjuk ugyan, hogy ő a legfőbb közjogi méltóság, de működésén kevésbé érezzük, hogy a magyar nemzet és a magyar állam egységét megtestesítő politikai individuum lenne. Különösen így van ez, amióta Orbán Viktor egyetlen intésére lemondott Novák Katalin…
Ezzel szemben konzervatív politikai közösségünk a kétfordulós és a választói akaratot arányosabban tükröző országgyűlési választási rendszer mellett szorgalmazza az államfő közvetlen választását és jogköreinek megerősítését annak érdekében, hogy Magyarország első közjogi méltóságát ne lehessen egy értékes kézjeggyel és pecséttel ellátott politikai bábuvá degradálni, hanem észszerű keretek között érdemi hatáskörrel és erős legitimitással rendelkező politikai szereplő legyen. Ráadásul a jogköreit is kismértékben – semmi esetre sem a predizenciális rendszerekre emlékeztetően – megnövelnénk, csak kétharmaddal lehetne az Országgyűlésnek visszautalt törvényeket második olvasatban aláírásra küldeni például. De alapvetően a nagyobb politikai legitimációja miatt megszólalásainak komolyabb politikai súlya és relevanciája lenne.
Miért is jó ez nekünk – már azon kívül, hogy az amerikai, a francia, az osztrák vagy éppen a számunkra több szempontból is fontos és izgalmas cseh elnökválasztás mellett a saját államfőnk megválasztása során is izgulhassunk, vitatkozhassunk, esetleg kampányolhassunk? A cseh minta szerint ugyanis – s ezt javasolja a Jobbik-konzervatívok – nem lehetne olyan elnököt választani, aki kommunista állampárt tagja vagy a rendszer döntéshozói közé tartozott.
Számomra három olyan terület van, amelyet mindenképp meg kell nevezni, ha a közvetlen államfőválasztás melletti érveket vizsgáljuk. Az első ilyen terület a kiegyensúlyozott polgári demokrácia rendje, vagy, ha úgy tetszik, a jog uralmának visszaállítása és megerősítése, ugyanis egy közvetlenül választott, tehát a közvélemény szemében a mostaninál erősebb legitimitással, valamint megerősített jogkörökkel rendelkező államfő fontos elemét kell, hogy képezze a demokráciát őrizni hivatott fékeknek és ellensúlyoknak. Egy valódi, polgári demokráciában a pártatlanul működő intézmények mellett kiemelt szerep hárul a választópolgárok által demokratikusan megválasztott vezetők személyére is, erre pedig már csak funkciójánál fogva is a legjobb példa az államfő.
A következő témánk nem más, mint a politikai kultúra kérdése. Különösen elkeserítőnek tartom, hogy ma Magyarországon a politikai közbeszédet lejáratókampányok, gyűlölködés, trágárság, valamint a nagyvonalúság és a vitakultúra teljes hiánya jellemzi. „Nem nyilatkozom” – hangzik el gyakran kormánypárti politikusok szájából, különösen akkor, ha egyértelmű, hogy a felelősség elhárításáról van szó. Véleményem szerint már egy viszonylag csekély ismertséggel rendelkező országgyűlési képviselő sem engedheti meg azt a luxust, hogy lerázza magáról a pozíciójával járó felelősséget, de egy kormánytag vagy egy miniszterelnök pláne nem – egy államfő pedig végképp nem. Egy „plusz” választás egy „plusz” vitafórumot jelent a magyar közélet kérdéseinek, amely ráadásul az államfő személyének kiemelkedő fontossága miatt alkalmas lenne arra, hogy visszaállítsuk és megerősítsük az érvekre és az ellenfél tiszteletére épülő politikai vitakultúrát hazánkban. A jelölő pártoknak érdekükben állna köztiszteletben álló, bár az adott politikai közösség ideológiáját képviselő személyeket versenybe állítani, akiknek viszont a választópolgárokat meg kell győzniük arról, hogy képesek ellátni a legfontosabb feladatukat: a nemzet egységét képviselni.
Ez egyben az utolsó terület, amelyet mindenképpen érintenünk kell, hiszen az államfő személyének jelentőségéhez (is) kapcsolódik: ez a nemzettudat kérdése. Az államfő Magyarország legfőbb közjogi méltóságaként a nemzet egységét is hivatott megtestesíteni, személyének közvetlen kiválasztása pedig arra sarkallja a polgárokat, hogy komolyan és alaposan elgondolkodjanak azon, milyen ember az, aki méltó arra, hogy a magyar nemzet és a magyar állam „arcaként” jelenjen meg. Meggyőződésem, hogy az erről szóló diskurzus jót tesz a nemzettudatnak – sokkal jobbat, mint a tetemes mennyiségű közpénzt elnyelő „egyedül a világ ellen” szentimentális, vulgárnacionalista narratívája vagy éppen a Soros-migráns-Brüsszel Bermuda-háromszögében vergődő gyűlölködés.
Mindezt folytathatnám még hosszú sorokon keresztül, de ez nem célom – az viszont igen, hogy a közvetlen államfőválasztás javaslatával is rávilágítsak arra, hogy ezzel a javaslattal is az a szándékunk, hogy a magyar polgárok jólétét és szabadságát szolgáló, kiegyensúlyozott polgári demokrácia felé induljunk el végre.
A publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
A szerző nyelvész, egyetemi docens, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője
