A magyar igazságszolgáltatásban olyan mértékű a korrupció, hogy szinte elképzelhetetlen. A pártatlan és jogszerű ítélethozatal számos esetben alaposan megkérdőjelezhető.
A kormányerő a pillanat uralásának minden egyes másodpercében azon dolgozik, hogy még, és még és még biztosabbá tegye egyeduralkodó helyzetét. Mindeközben odavész mindaz, amiért egyáltalán érdemes volt rendszert váltani.
A téves helyzetértékelés is nehezíti Orbán Viktor legyőzését. Sokszor hallhattuk a „magyar kormányfő nemzetközileg elszigetelődött” típusú kritikákat, ám valójában az Orbán-kormány sosem volt nemzetközileg elszigetelődve.
Azt kell mondanom, Orbán hithű követői ma már nincsenek is olyan sokan. A választások sorsát többé nem ők döntik el. És ennek a felismerésnek azért lehetne némi hírértéke.
Képtelen vagyok fölfogni, hogy senki nem gondolkodik el azon, miért kezdődik minden kérdés azzal, hogy Brüsszel? Brüsszel ezt akarja, Brüsszel azt akarja, Brüsszel idejön, és belenyúl a zsebünkbe, belenéz a tányérunkba, elzárja a gázt, talán még aludni sem hagy bennünket.
Ha össze tud állni egy nemzeti minimum, akkor el kell juttatni azokhoz is, akik nem az internetről vagy a még nyomokban létező ellenzéki sajtóból tájékozódnak. Az „Orbánék lopnak” már kevés. Alternatíva kell!
Az ellenzék szükségszerűen sétál bele a Stockholm-szindróma sújtotta társadalom és a NER csapdájába. Bretter Zoltán írása.
„Magyarország nyugalomra vágyik. Hogy mondjuk legalább egy évig, ne kelljen teljes szívből gyűlölnie valakiket, vagy halálra rémülnie egy újabb pantomimtámadástól. Béke kell. Kellene, mindenekelőtt.” Gödri Bulcsu közgondolkodó írása.
Bár az ősi szólás szerint a hazug embert előbb érik utol, mint a sánta kutyát, a mi hazugjainkat ez egyáltalán nem érdekli. Mire rájuk égne valamely hamisságuk, már régen egy újabb kamuval etetik a nagyérdeműt.
A mai rendszert döntő részben nem társadalmi igény hívta életre. A folyamat nem eleve elrendelt; nem társadalmi kényszerek, hanem az egyes szereplők olykor esetleges döntései alakítják.
A hatalommal szembeni állandó kritikus attitűd fenntartása, vagyis, hogy vele szemben ténylegesen én legyek az oppozíció manifesztuma, minden magát valamennyire is komolyan vevő ember számára morális kötelesség.
A nép a félperiférián aludni akar. Mivel a családján kívül senkivel nem ismer fel azonosságot, az sem zavarja, ha az egész országot ellopják a feje fölül, csak hagyják aludni. A legszebb altató a nagyság ábrándja, amit természetesen nem kell személyesen megélnie.
Mikor, ha nem most, a válság közepette kellett volna az ellenzéknek hasznot húzni a kormány nehézségeiből és hibáiból?
Mit keres a NER gazdasági holdudvara a Balkánon? Vajon szóba került-e magyar miniszterelnök és a szerb elnök találkozóin az a kínos incidens, amikor koszovói szerbek magyar KFOR-katonákat sebesítettek meg súlyosan egy helyi összecsapás során? Lapunk külpolitikai újságírójával és balkáni riporterével beszélgettünk.
Orbán számára nehezen feldolgozható, hogy nagyra tartott példaképe, aki a rendszerváltás előtt közös ellenségüket, Kádárt és rendszerét szidta, most őt marasztalja el ugyanolyan keményen. Márpedig ez a gyökere az egész MET körüli problémahalmaznak.